Jump to content

A depresszív realizmus

2019. 01. 27. 21:38

Sokkal pontosabban felmérik a saját teljesítményüket, az idő múlását, de még azt is, mekkora hatásuk van a körülöttük lévő világra. Legalábbis egyes kutatások szerint.

Az elmúlt években jó pár olyan kutatás zajlott párhuzamosan, amely az úgynevezett „depresszív realizmust”, vagyis azt a jelenséget próbálta feltérképezni, hogy az enyhe depresszióban szenvedők sokkal valóságosabban, ha úgy tetszik, reálisabban látják a körülöttük lévő világot, mint egészséges társaik. Akik a szakemberek szerint, velük ellentétben, a valóságot egy sajátos, „rózsaszín szemüvegen” keresztül érzékelik.

És hogy miért volt különösen fontos ebben a témában kutakodni? Nos, elsősorban éppen a depressziós betegek és a depresszió kezelésére alkalmazott terápiák miatt. Ezek közül ugyanis az egyik leghatékonyabb és leggyakrabban használt, a kognitív terápia, pontosan abból indul ki, hogy a depressziós ember azért szenved, mert rosszul érzékeli a környezetét: vagyis a negatív dolgokra jól emlékszik, de közben nehezére esik meglátni az életében a pozitív dolgokat. A kognitív terápia célja, hogy az érintett beteget megtanítsa „reálisabban” látni a környezetét – írja a témában íródott cikkében a Psychology Today.

Csakhogy a szakemberek egy része úgy véli, éppen hogy az enyhe depresszióban szenvedők azok, akik pontosabban észlelik a környezetüket: jobban felmérik a saját teljesítményüket, az idő múlását, vagy azt, mekkora hatásuk van a körülöttük lévő világra, mint egészséges társaik. A The Vice idézi Colin Felthamet, a Sheffield Hallam Egyetem professzorát és a Depressive Realism című könyv szerzőjét, aki szerint ez azért lehet így, mert az emberi természet kezdettől fogva hajlamos az önámításra.

Ez egy túlélési stratégia, amely segít abban, hogy ne kelljen nap mint nap szembenéznünk olyan rémisztő tényszerűségekkel, amilyen például a saját halálunk vagy épp a szeretteink halandósága. Az, aki depressziós, kevésbé áltatja saját magát” – mondja a professzor, majd hozzáteszi, néhány kollégája mindezt még azzal is kiegészítette: ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, elengedhetetlen egy csipet önámítás.

Ez a leheletnyi optimizmus segít minket abban, hogy az életünk ne csupán egy fájdalmas és értelmetlen menetelés legyen a halálig. Ha innen nézzük tehát, az, hogy a depressziós emberek egy része »reálisabban« érzékeli a körülöttük lévő világot, nem biztos, hogy előny is a számukra.

A szakember elmondta azt is, hogy a kutatások eredményei szerint leginkább az introvertált személyiségtípusba tartozók, a férfiak és a magasabb intelligenciahányadossal rendelkező emberek azok, akik életük során nagyobb eséllyel tapasztalhatják meg a depresszív realizmust. „A depresszív realizmus elsősorban a depresszió enyhébb változatainál jelentkezik. A depresszió súlyosabb válfajainál már jóval komolyabb torzulások tapasztalhatók a valóságérzékelésben”– tette hozzá a szakember.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)