A takarítással, rendetlen otthonnal kapcsolatos bűntudat mögött olyan félelmek állnak általában, mint hogy lustának, rossz anyának vagy feleségnek fognak gondolni mások. Természetesen senki sem lesz lusta, rossz anya vagy feleség attól, ha nem csillog-villog az otthona, mégis bennünk, nőkben olyan mélyen gyökerezik az otthonunk feletti ítélkezéstől való félelem, hogy akár folyamatos lelkifurdalást is okozhat a takarítás, illetve a tökéletes lakás ideális képének kergetése. A házimunka eggyé vált az ítélkezéssel, mintha a takarítás valamiféle morális kérdés lenne, pedig nyilván nincs a porszívózásnak vagy a felmosásnak erkölcsi oldala, ezek csupán olyan tevékenységek, melyek segítségével működőképesen tartható az otthonunk.
Úgy nőttünk fel, hogy akkor vagyunk jók nőként, feleségként, anyaként, ha rendben van az otthonunk, ha annyira tiszta, hogy nem érheti szó a ház elejét – azaz nem találhat kivetnivalót benne senki. Mindez a bűntudat és házimunkás stressz főleg a nőket sújtja, mert bár szerencsére ma már a férfiak is egyre többet házimunkáznak, ám számukra nincs érzelmi vagy morális töltete, a takarításra egy elvégzendő feladatként tekintenek, maximum bosszankodnak miatta, de a lelkifurdalás messze elkerüli őket.
Sarah Thébaud, a Kaliforniai Egyetem szociológiaprofesszora nyilatkozta a témában az Apartment Therapy magazinnak, hogy a felmérések alapján a járvány és bezártság sokat rontott a nők házimunkával kapcsolatos bűntudatán: „A nőknek sokkal magasabbak lettek az elvárásaik a tisztasággal kapcsolatban, mint a férfiaknak.” A járvány alatt több házimunka tolódott rájuk, ami a bűntudatot is fokozta, erősödött a morális nyomás a nők vállán a tisztasággal kapcsolatban, pusztán azért, mert többet voltak otthon, és ha egy nő otthon van, akkor nyilván sokkal több ideje van házimunkázni.
