A kutatók elárulták, hogy egy hétköznapi szerelmespár nagyjából négyszer-ötször bújik össze egy hónapban, tehát a vizsgálat résztvevői nagyjából a háromszorosát, vagy még annál is többet tippelték a valódi mennyiségnek.
Majd az ételek fokozatos visszavezetésekor kiderül, melyek okoztak gondot, hiszen fogyasztásukkor a tapasztalt tünetek visszatérnek.
Ha az a furcsa állapot alakult ki, hogy nem vagy képes könnyezni, az azt jelenti, hogy a szemedet befedő finom könnyfilmköpeny megsérült.
Eredményül lágy, puha hajat kapunk, és ami még fontosabb, egészségesebbet is.
A japán kutatócsoport aszerint vizsgálta a propolisz összetevőit, hogy azok a hajápolás, ezen belül is a hajhullás terén milyen hatásokkal bírnak.
A felesleges megterhelésekkel ugyanis inkább csak rontunk a helyzeten, lehet a kedvünket is elveszítjük egy-egy rossz élmény kapcsán, na meg a lelkesedést, ami megadta a motivációt a mozgáshoz.
A gyerekek és az idősek környezetében élőknek oda kell figyelniük arra, hogy a veszélyeztetett korosztály tagjai is hozzájussanak a szükséges folyadékmennyiséghez.
A főnyeremény az, amikor főszezonban megtetszik egy ruha, de az ára miatt visszarakjuk, hogy „á, mégsem olyan jó” – aztán meglátjuk leértékelve.
Akik bizonytalanok magukban, nekik érdemes dietetikussal egyeztetni, mert ő segít megtalálni a megfelelő táplálék kiegészítőket.
Úgy éreztem, képes vagyok megugrani. Másnap reggel már nem vettem be a pirulát.
A két „adottság” nem feltétlenül jár kéz a kézben, viszont mára elfogadott tényként kezeli az orvostudomány, hogy az introvertáltak hajlamosabbak a szorongásra.
Mindez azonban csak még inkább erősíti bennük az érzést, hogy egyedül nem elég értékesek, nem elég jók, egyáltalán, nem elegendők, ami további szélsőségeket hozhat az életükben.