Judit férje hűtlen volt. Nemcsak a közelmúltban, hanem mindig is a kapcsolatuk öt éve alatt, a kezdeti mézesheteket leszámítva. Eleinte még titkolta a románcokat, de egy-két lebukás, kiborulás és „minden marad a régiben” helyzet után már arra sem tett erőfeszítést, hogy bármit is elfedjen, Judit mégis maradt. Néha ugyan rendezett egy kisebb jelenetet, és fenyegetőzött azzal, hogy elhagyja Gábort, de nem történt semmi. Illetve valami mégis: egyre jobban elhidegültek egymástól. Kapcsolatban éltek ugyan, de valódi egymáshoz kapcsolódás nélkül.

Végül Gábor döntött úgy, hogy nincs értelme tovább ennek, menjenek szét, ám Judit nem hagyta annyiban a dolgot. Változásokat ígért, és azt, hogy jobban fog Gáborra figyelni, kérte, hogy járjanak terápiára, mélyítsék el a kapcsolatukat, Ő mindent megtesz, mindent elnéz, de el ne hagyja a férfi, mert nem tud létezni nélküle.

Ugyanazt eszik szombat reggel, ugyanolyan a zenei ízlésük, ugyanazt a könyvet olvassák, de még a ruhatáruk darabjai is egymáshoz igazodnak, így aztán szó sem lehet itt holmi különválásról.

Amikor kicsit kiszálaztuk ezt a „közös ízlés” kérdést, kiderült: ez úgy lett közös, hogy ezeket a dolgokat Gábor így szerette, így aztán Judit is elkezdte így szeretni őket. Teljesen beolvasztotta az életét Gábor addigi életébe. Azt kezdte el szeretni – de még az ételben és a zenében is –, amit a férfi szeretett.

Amikor arra kérdésre kereste a választ, hogy Gábortól vagy a kapcsolatuktól nem tud elválni, akkor némi értetlenség kíséretében az utóbbit jelölte meg. A viszonyokról, kalandokról pedig úgy vélekedett, hogy minden férfi csapodár, kinövik a dolgot, így lesz ez Gáborral is, emiatt nem érdemes felrúgni egy egyébként jól működő kapcsolatot.

Gábor kinevette Judit érveit, és meglepetten állt a nő válaszai előtt. Számára a hűtlenkedésben jelent meg az elszakadás iránti vágya.

Judit egyre jobban fojtogatta, amiben ő azt élte meg, hogy a nő nem is hozzá ragaszkodik igazán, nem akarja őt, csupán nem tud meglenni nélküle.

Judit kapcsolatfüggő. Nem Gáborral szeret együtt lenni, hanem nem tud egyedül lenni.

Tizenéves kora óta soha nem töltött el egyetlen napot sem úgy, hogy ne kapcsolatban élt volna. Mindig is tartozott valakihez. Megragadt egyfajta gyermeki létben, amelyben döntöttek helyette, amelyben a felelősség más vállát nyomta, és amelyből egyetlen kiút lehetett, egy másik kapcsolat. Olyan nem létezett számára, hogy őt elhagyják, csupán az működhetett, hogy ő átlép egy másik kapcsolatba, ahol ugyanúgy feloldódhat, mint az előzőekben. Ahol majd megint ugyanazt fogja enni, hallgatni, hordani, mint a partnere. Gáborhoz való túlzott ragaszkodását növelte, hogy egyre nehezebben talált új partnert, akivel tartós kapcsolatot tudott volna kialakítani.

A kapcsolatfüggők szorongással kapcsolódnak a partnerükhöz, ami sokszor méltatlan helyzetbe sodorja őket.

Judit például inkább eltűrte a párja nyílt hűtlenségét, semhogy egyedül legyen. A kapcsolatfüggők sokszor még akkor is foggal-körömmel kapaszkodnak a másikba, a kapcsolatba, amikor az kimondja a szakítást, vagy ha ez sem elég, akkor megalázza őket. Mindez azonban csak még inkább erősíti bennük az érzést, hogy egyedül nem elég értékesek, nem elég jók, egyáltalán, nem elegendők, ami további szélsőségeket hozhat az életükben.