Jump to content

Közös bankszámla?

2018. 11. 30. 20:48

Mondják, sok mindent elárul valakiről a pénzhez való viszonya. Az például, hogy hogyan kezeli a közös kiadásokat: elszámoltatja-e a párját, netán minden forintot közös bevételként kezel.

Kutatások szerint a pénz az egyik leggyakoribb ok, ami miatt veszekszünk a párunkkal. Más felmérések azt mutatják: a szex után a pénz a második leggyakoribb tabu. Elsőre mintha ellentmondás lenne a két állítás között, de ha jobban belegondolunk, mégsem. Hiszen elképzelhető, hogy sokáig nem beszélünk valamiről, és mire beszélnénk, hatalmasra nő bennünk a feszültség. A pénzzel kapcsolatban feszültséget okozhat például az, ha a párunk hosszú távon jóval kevesebbet (vagy épp többet) keres nálunk, ha ő rendszeresen többet költ, míg mi spórolnánk (vagy épp ellenkezőleg, mi költenénk többet, míg ő szerintünk mindenre sajnálja a pénzt), ha úgy érezzük, nem igazságosan osztjuk el a terheket. És persze az is nehéz, ha nem tudunk olyan színvonalon élni, mint szeretnénk. De ez a cikk most másról szól. Arról, ki mit gondol a „közösről”. 

Mindenki bedob a közösbe

Amikor István hozzám költözött, eleinte annyit tett hozzá a közös kiadásokhoz, hogy időnként bevásárolt, vagy tankolt a kocsimba. Jó, még néha kifizette a söreimet, amikor kimozdultunk a barátainkkal – kezdi Gabi a mesélést. – Fél évig vitatkoztunk ezen, amikor végre belement, hogy a rezsit ő fizesse, nekem így is megmaradt a tetemes lakáshitelem. Sikerült azt is elérnem, hogy mindenki bedobjon a közösbe 50-50 ezer forintot, ebből igyekeztünk elintézni a bevásárlást. Ha vettem valami új dolgot a lakásba, abba is beleadott valamennyit. A felét ilyenkor nem vártam el, hiszen alapvetően az én lakásomról volt szó. Baj akkor lett, amikor kirúgták a munkahelyéről, és valahogy másfél évig nem bírt normális állást találni, csak olykor-olykor valami alkalmi melót. Ez a helyzet, bevallom – bár kitartottam mellette – teljesen felemésztett.” Gabiék végül szakítottak, és István átköltözött a barátjához. Gabi szerint ma már kétszer annyit keres, mint amikor együtt voltak, mostani barátnőjét kvázi ő tartja el.

Alkalom szüli a vásárlást

A vitákat Krisztáék sem tudták elkerülni, ők azonban a mai napig együtt élnek. „Mi két dologban állapodtunk meg, amikor Gábor hozzám költözött. Az egyik, hogy a számlákat elfelezzük, a másik, hogy azokat Gábor fizeti be – meséli Kriszta, aki tíz éve él együtt férjével. – Nagyjából összeszámoltuk a fix kiadásainkat, aminek a felét én minden hónapban odaadtam készpénzben. Ez a része jól is működött a dolognak. Ám a bevásárlásokra és egyéb kiadásokra már nem csináltunk költségvetést. Mivel általában nekem volt időm beugrani hazafelé a boltba, én szerettem hétvégén kiszaladni a piacra, ezek az összegek rendre az én pénztárcámból hiányoztak. Ehhez képest a szórakozásra szánt költségeket ugyanúgy megfeleztük, hiszen felváltva fizettünk mindenhol. Pár év után fellázadtam, annál is inkább, mivel időközben Gábornak új munkahelye lett, és duplájára nőtt a fizetése. Közöltem, hogy mostantól elfelezzük a háztartásunk költségeit is, és szeretnék a rezsibe kevesebbet adni. Ettől kezdve nagyjából számoltuk, hogy ki mennyit költött a közös kiadásokra az adott héten, és ha valaki úgy érezte, hogy túlment egy határon, szólt a másiknak, és legközelebb ő fizetett. Bevallom, általában én szóltam.”  

Krisztáéknak azóta két gyerekük született, de mivel mindketten dolgoznak, a fizetésükhöz képest ma is arányosan állják a kiadásokat. A külön bankszámlához Kriszta ragaszkodik. Gábort épp ez zavarja. „Ha jobban belegondolsz, nonszensz, amit csinálunk – összegzi röviden. – Számolgatjuk, hogy én kábé tizenötezret költöttem eddig a boltban, te csak tízet, de nem, mert a piacra is kiszaladtál. Én fizettem a gumicserét, te a gyerekek ebédjét, engem már ez a gondolatmenet is lefáraszt. De hiába hozom szóba a dolgot évente egyszer-kétszer, a feleségemmel nem lehet beszélni. Mára elfogadtam, valami miatt Krisztának ez így jó.” 

Nincs több nélkülözés

Valaki ennél is szigorúbb elszámolást igényel. „Az összeköltözésünk első évében ad hoc csináltunk mindent – meséli Bea. – Akinek eszébe jutott, befizette az épp keze ügyébe eső számlát, bevásárolt, kifizette a hirtelen beeső kiadást, legyen az új porszívó, tankolás vagy épp színházjegy. Elegem lett, zavart, hogy átláthatatlan a rendszer. Azóta, bevallom, egy Excel-táblában vezetem, milyen kiadásaink vannak, és azokat melyikünk rendezte. Ennek egyébként megvan az a hozadéka, hogy látjuk, mire mennyi megy el.” Bea hónap végén mindig szól a párjának, hogy melyikük fizetett kevesebbet, és mennyit kell a másiknak átutalnia. Szerinte általában a férje lóg neki valamennyivel, mert a napi bevásárlás elég sokba kerül, és azt mindig Bea fizeti. A kérdésre, hogy miért vágyott arra, hogy pontosan elszámoljanak, ezt feleli: „Lehet, hogy önzésnek tűnik, de nekem igenis fontos volt, hogy ne adjak a közösbe annál többet, mint ami rám esik. Rengeteget nélkülöztem gyerekként és tiniként, amióta az eszemet tudom, dolgozom, tanulok azért, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Kimondhatatlanul jó érzés, hogy van saját félretett pénzem. Elképzelhetetlen számomra, hogy magyarázkodnom kelljen, vagy hogy be kellene jelentenem, amikor magamra szeretnék költeni. A spórolt pénzem egy részét egyébként elköltöm a férjemre, amikor rendszeresen meglepem valamivel. Vagy a lakásfelújításunkra, vagy a nyaralásunk felére.”

A fenti esetekben (leszámítva Gabiékat, akik már nincsenek együtt) tehát nincs közös bankszámla, van viszont valamilyen osztás-szorzás, elszámolás. Amire persze sokan felkapják a fejüket. Hol itt a bizalom? – kérdezhetik. Mi ez az enyém-tied kategória? De mit mond erről az, aki párok tucatjait hallgatja végig évente, beleértve a pénzügyekkel kapcsolatos feszültségeket?

Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor és coach szerint több forgatókönyv is működhet, a teljes anyagi függetlenségtől a közös bankszámláig, de utóbbinak valóban van egyfajta pluszüzenete az elköteleződésről. Ez valami ilyesmi: mindegy, hogy ki mennyit keres, közös bevételnek kezeljük, hiszen közös az egész életünk is. „Ilyenkor sem árt, ha a fizetésünkből félreteszünk magunknak egy bizonyos összeget, a saját kiadásokra – folytatja a szakember – Vagy legalább beszéljük meg a hó elején, mik a terveink, hogy aztán semmiképp ne érje meglepetésként a másikat a közös számláról elfogyott összeg.”

24 órát nyitva tartó pénzautomata

Andiéknál ez a kezdetek óta így természetes. Ők már a kapcsolatuk legelején közös bankszámlát nyitottak, annál is inkább, mert az első évben megszületett az első gyerekük. Andi szerint kölcsönös bizalom nélkül rengeteg konfliktusuk lett volna. „Én azonnal eltartott lettem, bármennyire is utáljuk mindketten ezt a szót. Öt évig gyesen voltam az első két gyerekkel. Nagyon sérülékeny helyzetnek tartom, hogy ha szeretnél venni néhány új harisnyát, vagy el szeretnél menni fodrászhoz, akkor a férjedtől kell pénzt kérned. Nálunk erre sosem volt szükség, amiért én roppant hálás vagyok. Attila sosem ment el úgy otthonról, hogy ne legyen otthon elég készpénz, és persze a közös bankszámlához is bármikor hozzáférhettem. Néha szóba hoztam, hogy zavar, amiért nem tudok többet keresni anyaként, de ezt a lemezt ő mindig lekeverte. Az ő szemében az anyaság nagyon komoly munka, ráadásul a vállalkozásába is be-besegítettem. Ettől függetlenül amikor visszamentem dolgozni, éreztem a változást rajta is, magamon is. Neki azért lett könnyebb, mert egy sor kiadást át tudtam vállalni, nekem pedig azért, mert jóleső érzés volt, hogy van »saját« pénzem, még ha soha nem is éreztette velem ennek az ellenkezőjét.” Andiék első, közös számlája a mai napig él, ahogy a hozzá tartozó két bankkártya is.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)