Jump to content

Szavakkal is lehet bántani

2021. 08. 21. 14:54

Rengetegen válnak életük során szóbeli bántalmazás áldozatává, sokakban azonban nem is tudatosul a mérgező viselkedés. Ezek a jelek utalnak rá a leggyakrabban.

A szóbeli bántalmazás sajnos az élet összes területén, a magánéletben és a munkahelyen is ugyanúgy megjelenhet. Valamilyen formában szinte mindenki találkozik vele az évek során, gyakran úgy, hogy közben fel sem ismeri, mi történik valójában.

A verbális abúzus rendkívül káros hatást gyakorol az azt elszenvedőkre. Önbizalomhiányt, önértékelési problémákat, állandó bűntudatot, szorongást és depressziót okozhat, nem beszélve arról, hogy bizonyos esetekben testi bántalmazásig is fajulhat. Mindezek miatt olyan fontos időben észrevenni: a következő öt viselkedés egyértelműen erre utal.

A mérgező viselkedés egy gyakori jele, hogy az illető lekicsinylő, megalázó becenevekkel illeti a másikat, melyeket gyakran kedvességnek próbál feltüntetni. De az is előfordult, hogy nem leplezi szándékát, és egy-egy vita, problémás helyzet során sértő gúnynevekkel próbálja megalázni a partnert. Szándéka ilyenkor az, hogy eltiporja ellenfelét, felülkerekedjen rajta, és elérje saját célját.

A hibáztatás a verbális abúzus egyik leggyakoribb velejárója. A bántalmazók sosem vállalják a felelősséget tetteikért, szavaikért, hanem mindent másra hárítanak. Bármi is sül el rosszul, mondvacsinált okokból másik emberre fogják, még akkor is, ha az illetőnek semmi köze nem volt az ügyhöz. De az is megesik, hogy saját rosszkedvükért, viselkedésükért vonják kérdőre a környezetükben lévőket: azt érzékeltetik, hogy ők provokálták ki a dühöt, a haragot vagy a velük szembeni bánásmódot.

Folyton megcsalással, hazugsággal vádol a párod? Vagy azzal, hogy a csinos ruhákkal az egyik kollégát akarod elcsábítani? Ezek mind a mérgező viselkedés intő jelei. A verbális bántalmazók igyekeznek elérni, hogy a másik bűnösnek érezze magát, megkérdőjelezze saját viselkedését, ennek következtében pedig csökkenjen az önértékelése, és engedjen a manipulálásának.

Előfordul, hogy a probléma nem rejtetten, hanem konkrétabb fenyegetések formájában nyilvánul meg. Például a partner szakítással fenyegeti társát, ha nem tesz meg neki valamit, vagy jelzi, hogy legközelebb ő sem hajlandó majd szívességre. Van, hogy a főnök említi meg a kirúgást, ha az alkalmazottja nem vállalja a pluszfeladatot vagy túlórát. Legyen szó bármilyen hasonlóról is, a lényeg, hogy ez egyáltalán nem egészséges, elfogadható jelenség.

A bántalmazók általában lekezelő viselkedést és megszégyenítést is alkalmaznak, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a másikat, földbe döngöljék az önbizalmát, és érzékeltessék, hogy ők az erősebbek, a magasabb rangúak a viszonyban. Gyakran vetnek be kritizáló, szarkasztikus megjegyzéseket, melyeket kezdetben sokszor humorként próbálnak tálalni, és sokszor megalázzák az illetőt a környezetében lévők előtt.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign