Jump to content

Hízlaló alvási szokások

2018. 02. 14. 15:06

Gondoltad volna, hogy a helytelen alvási szokásaid akár súlyfelesleghez is vezethetnek? Te jól alszol és úgy ,ahogy kellene? Rögtön kiderül!

1. Amikor nem az alvás a legfontosabb este 
Kutatások bizonyítják, hogy azok, akik kialvatlanok, hajlamosak sokkal több kalóriát fogyasztani, és nem csak azért, mert többet vannak ébren, hanem azért is, mert a szervezet úgy reagál a fáradtságra, hogy több energiát igényel. Ha mindig a hétvégére spórolsz az alvással, sokkal többet fogsz egy idő után enni, mint kellene. 

2. Amikor sosem alszod ki magad teljesen 
Az alvás akkor igazán egészséges és jó a szervezetnek, ha megfelelő mennyiség jut belőle, és ez az alvás egyben pihentető is. Hiába fekszel le korán, és vagy 8 óránt át ágyban, ha egyfolytában felkelsz és forgolódsz, akkor a szervezeted úgy ítéli meg, hogy szorongsz és stresszes vagy, ez esetben pedig a testzsírok lerakódását segíti elő. Próbálj meg nyugodt fejjel lefeküdni, kellemes, kényelmes és biztonságos körülmények között. Lefekvés előtt legalább 20 perccel kapcsolj ki minden elektronikus kütyüt, és ekkor már kerüld az alkohol fogyasztását. 

3. Amikor nassolsz lefekvés előtt 
Ezt ugye nem kell magyaráznunk? A késő éjjeli édességrohamok, hűtőlátogatások, és az esti film alatti nassolás bizony még inkább elősegíthetik a súly gyarapodást. Persze az sem segít, ha éhezve fekszel le: ilyenkor fogyassz egészséges, kalóriaszegény falatokat és igyál vizet! 

4. Amikor szundikálsz a reggeli edzés helyett
Ha úgy érzed, pont a reggel lenne az egyetlen időpont, amikor edzeni tudnál, de ehelyett inkább a szundikálást választod, bizony nem segíted elő a kalóriák égetését. Elég, ha csak 20-30 perccel korábban kelsz fel: abba már belefér egy rövid edzés, egy kis torna, vagy egy pici futás.

(Forrás: divatesszepseg.hu)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign