Néha mindenkinek szüksége van egyedüllétre. Az persze személyiségtípustól függ, ki mennyi időt szeret eltölteni egymagában: az extrovertáltak, azaz a nyitott emberek kevés magányos órával is megelégednek, míg az introvertáltak, azaz a befelé forduló személyiségek sokkal többször igénylik az egyedüllétet.

Sőt, muszáj is olykor egyedül lenni, mert akkor tudja az ember kihasználni a saját énidejét, emellett számos kreatív foglalkozást magányosan lehet végezni a leghatékonyabban, ilyen például az írás, a festés vagy a szobrászkodás. Azonban van egy pont, amikor már a magányosság túlságosan átveszi a hatalmat: ilyenkor az illető mindenkitől ellöki magát, a barátok és a családtagok a háttérbe szorulnak, a tömegeket vonzó eseményeket szándékosan kerüli. A teljes mértékű elszigeteltséggel vigyázni kell, hiszen még az egészségre is kihathat egy idő után.

Más egyedül lenni, és más magányosnak érezni magad, ezt a kettőt nem szabad összekeverni. A magányosság egy olyan érzelmi állapot, amelyben a személy az ürességet és a kirekesztettséget éli át, a többi embertől teljesen elidegenítve érzi magát, emellett az illető az őt körülvevő társaságtól nem kapja meg azt a támogatást és elfogadást, amire szüksége lenne.

Egy tanulmányban kimutatták, hogy a társas kapcsolatok hiánya 29%-kal megnöveli az olyan szívproblémák kockázatát, mint például a szívkoszorúér-betegség vagy a szívroham. Az agyvérzésre 32%-kal több az esélye az embernek, ha magányosságtól szenved. A nemek között kirívó különbséget nem mutattak ki a kutatás során.