Jump to content

Így segíthet a technika

2021. 04. 27. 13:00

Ma már akár okostelefon segítségével is könnyebben meg lehet őrizni az egészséget.

Az okostelefonokra letölthető alkalmazásoknak és okosóráknak köszönhetően sokkal egészségtudatosabbak lettek az emberek. Akár csak a napi lépésszám figyelésére vagy arra használjuk, hogy eleget igyunk, a digitális technológia megkönnyíti az életet.

Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont főorvosa arról tájékoztat, hogy a krónikus légúti betegséggel élők egészségének megőrzését, a betegségük jobb kezelését milyen eszközök segítik.

A kezelés nem ér véget a rendelőben

A krónikus légúti betegségek, mint az asztma és a COPD folyamatos terápiát igényelnek, mely egyrészt fenntartó kezelésből, másrészt a tünetek hirtelen romlása esetén rohamoldó kezelésből áll. Jól kontrollált a betegség, ha az nem korlátozza a pácienst a mindennapi tevékenységeiben, az éjszakai pihenésben, sportolni is tud mellette.

Ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, fontos a kezelőorvossal való, általában legalább félévenkénti kontrollvizsgálaton részt venni és a gyógyszereket a légzésfunkciós vizsgálat eredményei és a tünetek alapján beállított módon szedni, a belélegző készüléket használni. Az asztma és a COPD kezelése tehát a hétköznapokban, otthon folytatódik, és folyamatos odafigyelést igényel.

A krónikus betegséggel élők gyakori problémái

Előfordulhat, hogy a panaszok a korábban jól beállított kezelés ellenére is váratlanul visszatérnek, és rosszabbodnak. Ezt okozhatja egy hirtelen jött légúti betegség, de akár stressz is. Egyre többen fogadják meg a tanácsokat, és igyekeznek a rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgást beépíteni a napirendjükbe. Ilyenkor azonban szükség lehet gyakoribb kontrollra, akár a gyógyszereken is módosítani kell - mondja dr. Potecz Györgyi.

Az allergiás asztmások tünetei is erősödhetnek most a pollenszezonban és az időjárás-változások is megviselhetik a betegeket. Ilyen esetekben hasznos a távdiagnosztikai eszközök alkalmazása, segítségükkel objektívebb kép kapható az állapotról, felesleges stressz nélkül, gyorsan lehet a gyógykezelést módosítani a további állapotromlást, akár az asztmás rohamot is megelőzve. 

Így segítenek a távdiagnosztikai eszközök

Az otthoni légzésfunkciós eszközökkel a spirometriai vizsgálat során is mért értékeket - FEV1, FVC és PEF - lehet ellenőrizni. A készülékeknek több típusa létezik, ezek mindegyike egy kis méretű, a belélegzőkészülékhez hasonló eszköz, amelybe levegőt kell fújni a megadott és a rendelőben, orvosi segítséggel is begyakorolható módon.

(Forrás: femina.hu / fotó: pexels.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign