Amikor azt mondjuk, hogy bevesszük a „leszarom tablettát”, akkor tulajdonképpen a buddhista útra lépünk rá, ugyanis a vállrántással, a „leszaromsággal” a jelen pillanatba helyezkedve megszabadítjuk az elménket a múlton és jövőn rágódástól, azaz a szorongástól.

Szó sincs arról, hogy ne törődnénk a körülöttünk zajló járvánnyal, vagy hogy a „leszarom” azt jelentené, hogy nem kell betartani a szabályokat. Ugyanúgy felvesszük a maszkot, megtartjuk a távolságot, nem bandázunk a barátainkkal és családtagjainkkal, csak a korlátozásokhoz kapcsolódó stresszt és frusztrációt vetjük le magunkról, ha képesek vagyunk egy vállrándítással a jelent elfogadni és nem aggódni a jövőn vagy ostorozni magunkat a múlt miatt. Ha egy nap ezt egyetlen pillanatig is meg tudjuk tenni, máris sokat tettünk azért, hogy jelentősen csökkentsük a stresszt az életünkben.

Ennek a kissé unortodox megközelítésű, ám igazából tiszta zen stresszkezelő módszernek a nyugati világban is egyre több szószólója van, köztük két kedvencemet emelném ki: John C. Parkin a zseniális humorú F**k it! – B… meg! című könyvében írja le, hogyan lehet terápiás jelleggel mindenre b@sszameget mondani. Illetve hasonló megközelítéssel dolgozik Sarah Knight is, aki a The Life-Changing Magic of Not Giving a F*ck (magyarul a nem annyira kifejező Nagy ívben címmel megjelent) könyvében, és TED-előadásában magyarázza el a leszaromság művészetét, arra koncentrálva, hogyan tudunk nagy ívben úgy tenni az életünkben felbukkanó nem kívánatos eseményekre és emberekre, hogy másokat ezzel ne bántsunk meg. Mindketten arra buzdítanak, hogy ne tegyünk olyat, amit nem szeretnénk és rázzuk le magunkról a nyomasztó, frusztráló, szorongató gondolatokat egy erőteljes vállvonással (vagyis káromkodással).