Főleg szülő-gyerek kapcsolatokban, illetve párkapcsolatokban, de baráti, ismerősi, munkahelyi környezetben is előfordulhat, hogy az emberek az érzelmi bántalmazás legkülönbözőbb formáival próbálják önmagukat érvényre juttatni.

A pszichológiai vagy lelki bántalmazás témája nehezen megfogható, sok ideig folyhat úgy, hogy az áldozatok észre sem veszik, hogy mi történik velük. 

Fő cél a személyiségrombolás

Sok pszichológus gondolja úgy, hogy az érzelmi abúzus lehet olyan súlyos, ha nem súlyosabb, mint a fizikai. Az eszközök változatosak: gesztusokban, cselekedetekben, viselkedésben, szavakban nyilvánul meg. Az önértékelés és az önkép válik ilyenkor céltáblává, sértve a lelkileg bántalmazott egyén kapcsolatát önmagával és a világgal, azzal, ki ő, és mit csinál az életben.

Kik a bántalmazók?

Az érzelmi bántalmazók nem mindig vannak tudatában annak, hogy mit cselekszenek, nem tudatosan teszik, de ez nem kisebbíti az okozott kárt vagy felelősséget. Sokszor csak ilyen, alá-fölérendelt viszonyok és kapcsolatok kiépítésére képesek. Bizonytalanok, ezért próbálnak mindent kontroll alatt tartani, és téves önképükből adódóan azt hiszik, hogy mindent tudnak a világról, és az úgy működik jól, ahogy ők hiszik. 

Sok esetben ők is érzelmi bántalmazás áldozatai voltak az életük egy szakaszában, jellemzően gyerekként, így ezt a mintát követik.

Az egyet nem értés még nem abúzus

Fontos meghúzni a határt, hol kezdődik egyáltalán az érzelmi vagy pszichológiai abúzus, és hol van szó egészséges visszajelzésről, ami éppenséggel nem erősít meg valamilyen elképzelésben. Az érzelmi abúzust nem lehet egyszeri esetekként értelmezni, nincs olyan, hogy "te meg te most érzelmileg bántalmaztál engem". Az érzelmi abúzus inkább állapot, folyamatosan elő-elő kerülő önképformáló megnyilvánulások és viselkedésminták összessége, amik az alá-fölé rendelt viszony kiépítésére irányulnak. Ezek következtében az alárendelt elveszti egészséges önképét, vagy az ki sem alakul, és a másiknak való mentális kiszolgáltatottságban éli az életét.

A közösségi életükben az emberek maguknak és másoknak is határokat szabnak, hatással vannak egymásra, megosztják a gondolataikat, aztán mások azzal vagy egyetértenek, vagy sem. Ezekből a visszajelzésekből mindenki tanul, tovább értékelik őket, közvetve világnézetük részévé válnak. Az, hogy valaki nem ad mindig pozitív visszajelzést vagy kritikát, teljesen egészséges és elvárt egy egészséges világlátás kiépítéséhez.

Abban az esetben viszont, ha a negatív kritikák és hozzászólások szinte szisztematikusan érkeznek, az önképet támadva nem is kritizálnak, inkább kicsinyítően hatnak, kifiguráznak, röhej és megaláztatás tárgyává tesznek, állandó alárendelt viszonyt érzékeltetnek, miközben kontrollt nyernek az önmegvalósítás felett, akkor megvan az esélye, hogy érzelmi abúzusról van szó.

Lekicsinylés és kisebbítés

A szándékos lejáratás és a bántó szarkazmus egyfajta bántalmazás, ami után szinte automatikusan jön a kontrázás az abuzáló féltől: "ó, ez bántó volt?", illetve "kicsit túl érzékeny vagy." Az illető teljesen figyelmen kívül hagyja a másik érzelmeit, miközben kárára viccelődik. Ha valakinek alapvetően nincs túl nagy önértékelése, könnyen befolyása alá kerülhet az ilyen embereknek, még bizonytalanabbá válhat. Mivel ezek a szituációk sokszor mások jelenlétében történnek, még erősebb lehet a megalázottság érzése.

Kontroll és folyamatos dominancia

Érzelmi bántalmazásnak számít az is, amikor valaki egy embert lekezel, úgy bánik vele, mint egy gyerekkel, például megmondja, hogy mennyit és mire költsön, terveit és törekvéseit butaságnak, bagatell dolgoknak állítja be. Ennek eredményeképp a másik ember nem bízik saját gondolataiban, érzéseiben és ösztöneiben, és nem mer döntéseket egyedül meghozni. Bizonytalanságában csak még inkább kiszolgáltatottá teszi magát, folyamatosan az őt lekicsinylő emberhez fordul útmutatásért.

Hibáztatás és hárítás

Vannak emberek, akik szerint minden baj mások hibáiból ered, amiket - sajátjaival ellentétben - teljesen jól és részletesen lát. Nem is felejti el a másik szemére vetni őket, sőt még akkor is elvárja a bocsánatkérést, ha erre semmi ok nem lenne. Ezek az emberek sosem érzik, hogy valami rosszat tennének, úgy érzik, mindent tökéletesen tesznek, és a legjobbat hozzák ki magukból.