Jump to content

Ezektől beindulhat a szülés?

2020. 09. 10. 10:32

A neten sok praktika kering a szülés beindításához, de vajon tényleg mind hatásos?

Kevés idegőrlőbb helyzetet tudunk elképzelni, mint amikor már elérkezett a kiírt idő, de még nem indul be a szülés napokig, sőt, olykor hetekig. Ilyenkor már a létezés is kényelmetlen, nem beszélve arról, hogy lelkileg egy bizonyos időpontra készültünk hónapok óta, és ha ezt meghaladjuk, akkor soha nem ismert türelmetlenséget tapasztalhatunk. A házi szülésindító praktikáknak van létjogosultsága, de azért nem kell mindent elhinni, amit a neten olvasunk róla. Nézzük, mint mondanak a kutatások és szakemberek a szülésindító módszerekről.

Séta

A sétálást javasolják legtöbbször, ha már itt lenne az ideje a szülésnek, egy 2011-es tanulmány szerint segíthet a gravitáció a babának kifelé indulni, tehát tulajdonképpen kirázzuk a fiókát a fészekből a sétálással (és más testmozgással). De azért nem annyira meggyőző a kutatás eredménye, ugyanis a résztvevő 663 terhes nő csupán 30 százaléka állította azt, hogy a sétától indult be a szülés. Dr. Anna Gurgansky nőgyógyász szerint ez a 30 százalék is valószínűleg csak épp sétált, amikor eljött a szülés ideje, és nem volt összefüggés a kettő között. De ettől függetlenül bátorít mindenkit, hogy minél többet sétáljon, mert például szülés közben kifejezetten segíthet a séta rövidíteni a vajúdás időtartamát.

Csípős ételek

Az általános indoklás szerint azért jó, ha csípős ételeket eszünk, mert irritálják a gyomrot, ami miatt beindulhatnak a fájások. Ezt egyetlen 2015-ös tanulmány támasztja alá, de még ez sem egyértelmű a témában. A kutatók azt nézték, hogy azok a nők, akiknek korábban indult el a szülés, mit csináltak az előtte lévő 24 órában. A válaszokat összevetették azokkal, akik a kiírt időben szültek, és azt találták, hogy hétszer nagyobb eséllyel szültek korábban azok, akik fűszeres, csípős ételt ettek. Dr. Judette Louis nőgyógyász szerint azonban ez a kutatás nem bizonyító erejű, több adat lenne szükséges hozzá, és a csípős ételtől maximum gyomorégést kapnak a terhes nők.

Szex

Még az orvosok is szokták javasolni a szexet, mint szülésindító praktikát, de ez sem hoz teljes sikert minden esetben. Bár tény, hogy az ondó olyan anyagot tartalmaz, ami segíthet elvileg, ahogy az orgazmus is előidézhet összehúzódásokat, ám gyakran egyik sem annyira koncentrált, hogy valódi hatást érjünk el vele. Azért van persze erre is kutatás, 2006-ban végezték azt a felmérést, melynek során 93 terhes nőt kérdeztek arról, milyen gyakran éltek szexuális életet a szülés előtt. Az eredményből az derült ki, hogy aki szexelt a 37. hét után, az később ment szülni, mint aki egyáltalán nem élt nemi életet. Egy másik, 2007-es kutatás is arra jutott, hogy a szex nem igazán van hatással a szülésre, amikor 108 terhes nőnek mondták, hogy szexeljenek minél többet, míg a másik csoportban lévő 102 terhes nőnek nem adtak utasításokat a szexre nézve, és a végén kiderült, hogy egyáltalán nem szültek korábban a sokat szexelő csoport tagjai.

A mellbimbó stimulációja

A szexhez tartozó praktika még a mellbimbók stimulációja, amihez több módszer is tartozik. Az egyik javaslat szerint csavargatni kell, a másik egyenesen a mellszívót javasolja erre a célra, a harmadik pedig napi három óra stimulációt írna elő (szegény mellbimbók). Egy 2005-ös kutatás hat klinikai kísérlet eredményét vetette össze, összesen 719 terhes nő adatait vizsgálva azt találták, hogy valóban van alapja a stimulációs praktikának, ugyanis 33 százalékkal nagyobb eséllyel mentek szülni 72 órán belül azok, akik használták ezt a módszert. Ennek oka az, hogy a stimulálás hatására a szervezetben oxitocin hormon termelődik, ami segíti a szülés beindulását. De azért a szakértők szerint óvatosan kell alkalmazni, mert kiszámíthatatlan az eredménye, és napi három órán át semmiképpen sem szabad kínozni a mellbimbókat.

Akupunktúra

Az akupunktúra és akupresszúra során a test bizonyos pontjait nyomkodva beindul a szülés – állítja a praktika. Két olyan tanulmány van, ami ha nem is alátámasztja, de támogatja ezt a módszert. Az eredményekből az derül ki, hogy az akupunktúra valóban képes arra, hogy lágyítsa a méhnyakrészt, de dr. Judette Louis szerint nem olyan nagy a tanulmány adatmennyisége, hogy ezt bizonyítéknak tudjuk kezelni.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pexels.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign