Jump to content

Mire jó a CBD olaj?

2020. 07. 29. 09:58

A kannabidiol áldásos hatásait csak nemrég kezdte felfedezni a szépségipar.

A kender az egyik legősibb olyan növény, amit az emberek elkezdtek hasznosítani, már az újkőkorszakban is ismerték. Kezdetben főként fonalakat, majd textilt készítettek a rostjából, később pedig a belőle kinyert olajat használták többféle módon.

Sokan mégis talán élvezeti szerként hallottak róla inkább, hiszen egyes fajainak szárított változata, a magas THC-tartalmú kannabisz vagy marihuána ismert kábítószer. Emellett azonban egyre több országban az orvosi gyógyítás területén is alkalmazzák.

A szépségiparban is értékes összetevő a kender

Több kenderfaj létezik, melyek közül a legismertebb a Cannabis sativa és a Cannabis indica, mindkettőt használják olajok alapanyagaként is. A kenderfajok két fő hatóanyaga a THC és a CBD. Előbbi felel az euforikus, pszichoaktív hatásokért, utóbbinak viszont semmilyen tudatmódosító hatása nincs. A kendermagból kivont kannabidiol, vagyis CBD-olaj évszázadokkal ezelőtt már közkedvelt alapanyag volt különböző kozmetikumok és szappanok gyártásánál, ám ez később elhalványult, hiszen az emberek a kábítószerrel kapcsolták össze, ráadásul a vizsgálatokat korlátozások is nehezítették. A törvényi szigorítások a 2000-es években kezdtek csak lazulni, amikor sokkal alaposabban tudták kutatni a kender összetevőit. Mivel a CBD-kivonatok, melyek csak 0,2%-nál alacsonyabb THC-tartalommal kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, pszichoaktív hatásokkal nem rendelkeznek, ellenben nagyon hasznos anyagokat tartalmaznak, a gyógyászatban is előszeretettel használják görcsoldóként, gyulladáscsökkentőként vagy fájdalomcsillapítóként. Az olajat pedig már a szépségipar is felfedezte, nem csoda, hogy egyre több ilyen termék kerül a boltok polcaira.

A kannabidiol antioxidáns hatásai sokkal jelentősebbek, mint például az E- vagy C-vitaminé, így tápláló, regeneráló és frissítő tulajdonságokkal bírnak az ilyen kozmetikumok. Erősen igénybe vett bőr esetén a CBD-olaj nyugtatja, védi és ápolja az arcot. Leggyakrabban szérum, krém, ajakbalzsam vagy arcmaszk formában találkozhat vele, aki szépségápolási célokra szeretné felhasználni. Mindig érdemes hiteles és megbízható gyártóktól, forgalmazóktól vásárolni, hiszen a cél, hogy a CBD minél jobban kifejtse áldásos hatásait.

Egy magyar kutatás bebizonyította, hogy a kannabidiol hatékony pattanásos, aknés bőr kezelésére. A faggyúmirigyek és a szőrtüszők is tartalmaznak endokannabinoid-receptorokat, így a CBD-olaj hatással van rájuk. Gátolja a faggyúmirigyek zsírtermelését, gyulladáscsökkentő összetevői pedig a gyorsabb gyógyulást és a foltok halványítását segítik. Erős antibakteriális összetétele az újabb pattanások kialakulását hátráltatja. 

Nem csak a pattanásokat kezeli hatékonyan

Öregedésgátló hatását is egyre többen elismerik. A Journal of Investigative Dermatology nevű szakfolyóiratban megjelent publikáció szerint az endokannabinoid-rendszer nagyon fontos a bazális sejtek életciklusa szempontjából. Ezek a bőrünket fedő hám alsó részében találhatók, és fiatalabb korban új sejteket termelnek, valamint az elhaltaktól megszabadulnak. A CBD-olaj erre a folyamatra van kedvező hatással, hiszen az életciklusukat képes befolyásolni, így elérve a fiatalos, sugározóbb arcbőrt. Nem mellesleg az olyan szabad gyökökkel is felveszi a harcot, amik öregíthetik a bőrt: ilyen az UV-sugárzás, a füst és a környezetben található szennyező anyagok.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign