Ne kezdjük el alpári módon alázni a párunkat a vasárnapi ebédnél a fél család előtt, ne vegyünk a barkácsboltban szeget, hogy meghúzzuk a kocsiját és végképp ne lépjünk mi is félre bosszúból. Ahhoz, hogy túlélje a kapcsolatunk ezt a krízist, továbbra is egy csapatként kell együttműködnünk, nem ellenségekként. Abban az esetben pedig, ha véget szeretnénk vetni ezután a kapcsolatnak, akkor sem célszerű, hogy sárdobálással váljunk el egymástól.

Szükségünk lehet egy jó sírásra (na jó, lehet kettőre vagy háromra), hiszen nagy fájdalom ért minket. De a korlátlan jégkrémevés és Jóbarátok-nézés nem fog minket kirángatni a gödörből. Látnunk kell, hogy az életünknek a hűtlenség miatt még nincs vége. Elképzelhető, hogy mostantól másképp folytatódik, de ez valami jónak is lehet a kezdete: akár annak, hogy megtanulunk a kapcsolatunkban jobban figyelni egymásra, akár annak, hogy véget vetünk az egésznek és keresünk egy olyan embert, aki jobban értékel minket.

Teljesen érthető, ha úgy érezzük, hogy a hűtlenséggel porba tiporták az önbecsülésünket. Ettől függetlenül nem érdemes magunkra venni az áldozat szerepet, hiszen a tehetetlenség érzése hátráltatni fog minket abban, hogy újragondoljuk és újraszervezzük az életünket és a párkapcsolatunkat.