„Az ellentétek vonzzák egymást” mondást már sokszor meghaladta a pszichológia: számtalanszor elhangzott, hogy valójában azok a kapcsolatok válnak hosszú távúvá, amelyekben a két fél hasonló személyiségjegyekkel rendelkezik. Az intim kapcsolatainkban azokat a partnereket részesítjük előnyben, akik hasonló származással bírnak, hasonlóak a vallási nézeteik, hasonló társadalmi-gazdasági státusszal rendelkeznek, és hasonló oktatásban vettek részt, mint mi magunk.

Ezt hívja a pszichológia asszortatív partnerválasztásnak, ami az olyan fizikai tulajdonságoktól kezdve, mint a szemek távolsága, egészen a pszichológiai vonásokig bezárólag vonzalmunk számos dimenziójában érvényesül. Ráadásul ez a viselkedés nemcsak az emberre jellemző, hanem az állatvilágra is, ahol az egyedek szintén a magukhoz hasonló társat keresik.

Itt jön a képbe az is, hogy egy adott ember milyen kronotípushoz tartozik: magyarul pacsirta- vagy éjjelibagoly-viselkedésű-e. A pacsirták korán kelnek és fekszenek, legaktívabb időszakuknak a reggeli, délelőtti órák számítanak, míg az éjjeli baglyok későn fekszenek és kelnek, és csak a nap második felében pörögnek a csúcsra.

Ahogy a legtöbb személyiségvonásnál, itt is igaz, hogy ha az embereket egy vízszintes vonal mentén helyezzük el, aminek egyik végén az abszolút pacsirták, a másikon pedig az abszolút baglyok találhatók, akkor a két végpontban csak néhány egyed található, míg a legtöbb ember valahol középtájt tömörül. És igen, ily módon azt is kijelenthetjük, hogy az emberek nagy része nem kifejezetten pacsirta, de nem is bagoly: ők a semleges kronotípusok.

A napkelte és a napnyugta emberei

Csilla saját bevallása szerint is kilóg a tömegből, ő bizony egy hamisítatlan pacsirta: „Még ébresztőórát sem kell beállítanom ahhoz, hogy reggel kipattanjak az ágyból. Nem bírok tovább aludni reggel hat óránál. Ébredés után teljesen kipihentnek érzem magam, és tettre késznek, nem kell sok idő ahhoz, hogy útnak induljak a munkahelyemre, ahová általában elsőként érkezem meg. Imádom a még üres várost, szeretem figyelni, ahogy ébredezik, magához tér. A délelőtt folyamán elképesztő mennyiségű munkát vagyok képes ledarálni, aztán kora délután van egy mélypontom, amikor érzem, hogy jót tenne egy rövid pihenő. Az is igaz, hogy este nyolc felé már kezdek belassulni, és általában tíz órakor már alszom, mint a bunda. Ha időnként fent kell maradnom valami miatt, néha igazi kínszenvedés nyitva tartani a szemem. De biztos, hogy másnap már hat óra körül újra talpon vagyok.”