Jump to content

Plasztikázás nélkül is át lehet formázni az orr alakját

2018. 03. 16. 06:06

Mondjuk ott még nem tart az orvostudomány, hogy épp növelni, vagy csökkenteni tudjuk az orrunk méretét ezzel a módszerrel, viszont az orrnyereg görbülete néhány szurit követően gyökeresen megváltozhat.

Dr. Simon Ourian már sok nő életét változtatta meg a Kalifornia államban található Epione klinikában. Módszerének lényege, hogy hajszál vékony tűvel fecskendez be úgynevezett mikro-cseppeket, melyek szövetként tapadnak meg a kívánt helyen.

Csak összehasonlításképp: Ha valaki a hagyományos plasztikai műtétet választja, akkor több milliót is elkérhetnek tőle, míg ezzel a módszerrel körülbelül 900 ezer forintból megúszhatja a kezelést, így utazással együtt is olcsóbban jönne ki az egész. Ráadásul nem kell napokig kötözgetni, sőt a tű tényleg olyan apró, hogy véraláfutásokat és duzzanatot sem eredményez.

Egy 27 éves londoni nő, Joanna Della-Ragione a napokban vette rá magát erre, de előtte képeket küldött saját orráról a klinikának, nehogy feleslegesen repüljön órákat (meg persze nem 2 fillér egy repülőjegy). Elmondása szerint észrevehető a különbség, de ez a fenti képen is tisztán látszik. Mintha egy teljesen más személy lenne a bal és a jobb oldalon...

(Forrás: divatesszepseg.hu)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign