Jump to content

Nemhiába mondják, hogy fontos az étrendre odafigyelni várandóság alatt

2017. 03. 24. 10:16

A várandós anya étrendje összefügghet azzal, mekkora lesz a baba veleszületett szívproblémáinak kockázata - derült ki egy nagy létszámú amerikai vizsgálatból. Persze nem kell megijedni, semmi ördöngösségről nincs szó.

A kutatók úgy vélik, hogy aki egészségesen táplálkozik a terhesség előtt és alatt, csökkentheti a gyermek szívbetegségeinek kockázatát. Az egészséges étrend alatt a sok friss halban, gyümölcsben, diófélében és zöldségben gazdag étkezést értették. A terhes és a fogamzásra készülő nőknek étrend-kiegészítők szedését szokták tanácsolni: folsavat egyes születési rendellenességek, többek között a nyitott gerinc megelőzésére, az egészséges csontok és fogak fejlődéséért D-vitamint.

Az Archives of Diseases in Childhood Fetal & Neonatal Edition című szaklapban közölt kutatásban a mintegy 19 ezer résztvevő egyik felének szívproblémával, a másik felének egészséges szívvel született a babája. Amikor a kutatók összehasonlították a két csoport táplálkozását, azt találták, minél egészségesebben étkezett az anya, annál alacsonyabb volt a baba egyes veleszületett szívrendellenességeinek kockázata. Az előny akkor is megmaradt, ha figyelembe vettek más tényezőket is, többek között azt, hogy szedett-e folsavat vagy dohányzott-e az anya a várandósság alatt.

Az enyhébb szívproblémákat nem kell kezelni, maguktól gyógyulhatnak és esetleg nem okoznak később gondot. Más rendellenességek komolyabbak, egyesek halálosak lehetnek. A legtöbb esetben a korai magzatfejlődés idején siklik félre valami. Egyes szívbetegségek hibás gének vagy kromoszómák számlájára írhatók, gyakran azonban nem tudni, mi állhat a rendellenes szívfejlődés hátterében - közölte a Brit Szívalapítvány (BHF).

Victoria Taylor, a BHF vezető dietetikusa szerint a várandósság előtti, alatti és utáni egészséges táplálkozás előnyös az anya és a baba számára is, és a tanulmány arra is rámutatott, hogy nem pusztán az egyes tápanyagokat, hanem a teljes étrendet kell figyelembe venni.

(Forrás: Divat és Szépség & MTI | Fotó: Shutterstock.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign