Jump to content

Kiss Daniella nyerte a Magyarország Szépe versenyt

2015. 06. 21. 21:40

Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.

A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri. A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben.

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és - a tavalyi évhez hasonlóan - nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat.

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Forrás: Divat és Szépség & MTI | Fotó: MTI)

divatesszepseg_sticky_layer_redesign