Évtizedekig bóknak vettem ezeket a ritkán, de annál hangsúlyosabban érkező mondatokat. Naná, annak is szánták. Sőt, nem csak bóknak vettem, hanem fogódzkodónak, axiómának, olyan jellemvonásnak, amelybe mindig belekapaszkodhatok, ha összecsaptak a fejem felett a hullámok, vagy – egy rendkívül kifejező amerikai közmondással élve, amelynek tükörfordítása valamiért nem terjedt el Magyarországon, pedig igény, ahogy mondani szokták, volna rá –, ha beleesett a szar a ventilátorba, és egy-egy vélt vagy valós ballépésem, hibám után kérdőre vonnak, amire én, például fene nagy türelmem okán is, általában úgy reagáltam, hogy „biztos igaza van”. Ekkor jött jól az a gondolat, hogy „de legalább türelmes vagyok”. Még akkor is elhittem ezt magamnak, amikor már tényleg úgy hangzott, mint Bástya elvtárs A tanúból: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
Végül két dologra jöttem rá, ahogy elmúltam harminc. (Na jó, harmincöt, de már korábban is sejtettem!)
- Nem is vagyok türelmes.
- Türelmesnek lenni nem olyan jó dolog.
Kezdjük az utóbbival. Van ugye az igazi türelmesség, ez az, amikor valaki úgy segít valakin (vagy simán létezik együtt egy vagy több emberrel), hogy közben nem ítélkezik, nem sürget, hanem a másik tempójában és igényei mentén halad előre vele együtt. Lehet ez házifeladat-írás, nagy bevásárlás, ingatlanvásárlás, szex, szülés, irodai meeting – a lényeg ugyanaz. Ez a jó türelem.
Van aztán a rossz türelem, az az, amikor valaki kívül marad, lemondólag hagyja, hogy történjenek a dolgok, anélkül, hogy úgy érezné, bele kellene (lehetne) szólnia azok alakulásába. Ez az, amikor hagyod, hogy a másik annyit késsen, amennyit akar, te addig valahogy elleszel, mert türelmes ember vagy, ez az, amikor hagyod, hogy a másik (őszinte határozatlanságból vagy játszmából) másfél órát készüljön, pedig rég el kellett volna indulnotok, de ráhagyod, készüljön csak, ha eddig tart, eddig tart – te türelmes ember vagy. És ez az, amikor a másik elemészti, tönkreteszi magát melletted, akár mentális zavar, akár egy-egy kőkemény élethelyzet miatt, te meg hagyod, úgysem tudsz érdemben segíteni, „szólj, ha kell valami, engem megtalálsz”, de érdemben nem tennél semmit, ez az ő harca. Türelmes ember vagy. Aha.
Mondanom sem kell, én a másodikat toltam évtizedekig. A „türelmes ember vagyok” mantra életem egyik legnagyobb hazugsága, és nem csak az enyém, hanem azoké is, akiknek kényelmes volt ez így.
