A British Columbia-i Nicole Arnett kezét még 2014-ben kérte meg barátja, Daniel egy romantikus estén közös otthonukban, nagymamája jegygyűrűjével. Ugyan a pár komolyan elhatározta, hogy összeházasodnak, valahogy sosem tudtak igazán dűlőre jutni az esküvő részleteivel kapcsolatban.
![](/data/documents/images/original/7/8/8/7889d2ca5116b95e2145afba647061aa.jpg)
„Rájöttünk, hogy mi valójában nem drága, nagy felhajtással járó esküvőre vágyunk, hanem egyszerűen csak házasok szeretnénk lenni” – mesélte az ingatlanügynökként dolgozó 40 éves menyasszony a brit Unilad-nek.
Majd 6 évvel később Nicole-nak egyik vasárnap eszébe jutott, mi lehet a megoldás, mikor decemberben kiment futni az óceán partjára. Ekkor találta ki, hogy egyszerűen meglepi a barátját egy esküvői ceremóniával. Az ötletet csiszolva úgy döntött, az esküvőt január 1-jén rendezi meg, a szokásos újévi bulijuk részeként, mikor ők is részt vesznek a szokásos helyi óceánúszásban.
Nicole-nak végül a barátok és a családtagok segítettek, mindössze két hét alatt szervezték meg végül az esküvőt, viszonylag alacsony költségvetéssel, amit mindvégig sikerült Daniel elől teljesen eltitkolni. Ehhez a fedősztori az volt, hogy valójában Nicole január 2-re eső negyvenedik születésnapjára készülnek ilyen lendületesen.
Majd újév napján, mikor a 35 meghívott vendég megérkezett a Bonnie Brook Beachre, Nicole elárulta Danielnek, hogy ez valójában az esküvőjük napja, és hamarosan kezdődik a ceremónia.