Jump to content

A telefon töltöttsége rossz hatással van a hangulatra

2019. 12. 15. 11:10

A kutatók megvizsgálták, milyen hatással van az ember hangulatára a telefon töltöttségét jelző ikon.

Mérhetően befolyásolja az ember hangulatát a telefonja a kutatók szerint, különösen a töltöttséget jelző ikon látványa van hatással a kedvre. 

A brit kutatást a naponta Londonba ingázók körében végezték, és arra az eredményre jutottak, hogy a válaszadók már a távolságot sem elsősorban állomásokban vagy kilométerben mérik, sokkal inkább az alapján ítélik meg, kitart-e a telefonjuk töltöttsége az úti céljukig.

Dr. Thomas Robinson, a kutatás vezetője elmondta, hogy munkájuk során kiderült, a teljes töltöttség pozitív érzéseket keltett az emberekben, ám a félig vagy teljesen lemerült állapot szorongást, rossz közérzetet okozott bennük. Ez persze azzal is magyarázható, hogy az okostelefon már sokkal több, mint kommunikációs eszköz: egyszerre térkép, fizetőeszköz, napló, szórakoztatóeszköz is.

Sőt, a britek kutatása szerint a telefon töltöttségi állapota már a saját magunkról és más emberekről alkotott véleményt is erősen befolyásolja. A válaszok egyértelműen azt mutatták, hogy azok, akik állandóan a telefonjuk állapotával foglalkoznak, magukat gyakran jó tervezőnek, analitikusnak, ám kissé kényszeresnek tartják. 

Azokat viszont, akik rendszeresen hagyják, hogy telefonjuk lemerüljön, rendezetlenebbnek, felelőtlenebbnek, már-már antiszociálisnak tartják. A telefon töltöttségére ügyelni így kvázi annyit tesz, mint a társadalom kompetens tagjává válni más emberek szemében is.

A tanulmányból egyelőre csak összegző anyag született, a Cass Business School kutatói később további részleteket is fognak közölni a Marketing Theory című szaklapban.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign