Jump to content

Divatbemutató is lesz az Olasz Fesztiválon

2016. 05. 27. 14:00

Olaszország kiemelkedő termékei mutatkoznak be a gasztronómia, a divat, a lakberendezés, a járműipar és a dizájn, valamint a kultúra területéről a második Olasz Fesztiválon, május 27. és június 12. között több magyarországi nagyvárosban.

\"\"

A főváros mellett Győrt, Hódmezővásárhelyet és Szegedet is érintő rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján Marco Bulf, az Olasz Külkereskedelmi Intézet budapesti irodájának igazgatója elmondta: a fesztivál célja, hogy Olaszország minden aspektusát bemutassa a magyar közönségnek, és a már jól ismert termékek mellett az újdonságokra is felhívja a figyelmet.

\"Ez egy csodálatos kirakat, ahova mindent kirakunk, amiben erősek vagyunk és amit a +made in Italy+ jelent, legyen szó dizájnról, lakberendezésről, gasztronómiáról, vagy divatról.\"

Maria Assunta Accili, az Olasz Köztársaság nagykövete kiemelte: a sorozat az \"olasz életérzést\" is hivatott népszerűsíteni, így a termékek bemutatkozás mellett hangsúlyos szerepet kapnak a kulturális programok is.

Gian Luca Borghese, az Olasz Kultúrintézet megbízott igazgatója arról beszélt, hogy egy ország gazdasága és kulturális élete mindig szorosan összekapcsolódik, \"egymást táplálja és erősíti\", ezért egy ilyen fesztiválnak szerves részét kell képeznie a kulturális programoknak is.

Az első ilyen rendezvényre péntek este, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben kerül sor, ahol Friuli Venezia Giulia tartomány mutatkozik be közelebbről a látogatók előtt.

Az igazgató kiemelte, hogy idén az Olasz Fesztivál összekapcsolódik a 12. kerületi Hegyvidéki napokkal is, amelyen Liguria kultúráját, zenéjét, táncait és autentikus ízeit ismerheti meg jobban a közönség.

A Prodotti d\'Amare Liguria gasztronómiai különlegességeit például június 11-én Virgilio Pronzati enogasztronómiai szakértő és Pietro Bellantone, a Prodotti d\'Amare elnöke mutatja be, Carlo Marrale, a Matia Bazar olasz zenekar énekese pedig híres liguriai zeneszerzők-énekesek világszerte ismert dalait adja majd elő.

Ferdinando Martignago, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke a sorozatban megvalósuló Budaörsi Befektetői Napokra hívta fel a figyelmet, amely lehetővé teszi az olasz, illetve magyar vállalkozások találkozását, tervek és elképzelések megvitatását potenciális budapesti befektetésekről, valamit elősegíti már meglévő vállalkozások, kapcsolatok fejlesztését is.

A fesztivál részletes programja a fesztivál kétnyelvű honlapján (http://www.italianfestival.eu/) érhetők el.

(Forrás: Divat és Szépség, MTI | Fotó: Pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign