Jump to content

Erre figyelj epilálás közben a bőrgyógyász szerint

2018. 06. 11. 14:22

Tinédzser voltam, nagyjából 16 éves lehettem, amikor megkaptam életem első epilátorát. Bevallom, kicsit megijedtem, nem akartam, hogy fájjon, meg amúgy is kényelmesebb a borotva, gondoltam akkor. Azóta eltelt 25 év, és nem is tudom elképzelni magam az epilátorom nélkül. (X)

A születésnapomra kaptam az első epilátoromat a nagymamámtól, aki úgy gondolta, most már felnőtt nő vagyok, tessék rendesen szőrteleníteni. Addig eszembe sem jutott, de ha már ott volt, muszáj volt kipróbálnom. Hetekig szemeztem vele, mire végre elővettem a dobozból, és ki mertem próbálni a lábamon. És valóban kiderült, hogy egyáltalán nem az ördögtől való a fájdalom – pár alkalom után meg sem kottyant.

Azért jutott eszembe ez a történet, mert pár hete egy anyukás társaságban szóba került az, hogy mikortól lehet egy tinédzser lány kezébe epilátort adni. Mivel nem tudom a szakszerű választ, ezért megkérdeztem Dr. Tamási Béla bőrgyógyász szakorvost. „Az epilátor gyakorlatilag egy automatizált csipesz: kihúzza a szőrt a szőrtüszőből, semmi több. Tehát a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mikortól szabad a kislány kezébe csipeszt adni, a válasz pedig szerintem egyértelmű: nincs alsó vagy felső korhatár. Egyébként messze nem az epilálás a legrizikósabb szőrtelenítési eljárás: egy 2014-es vizsgálatban az intim szőrtelenítés mellékhatásait vizsgálták, és a mellékhatások 90%-át a pengés kézi borotva okozta, második helyen a szőrtelenítő krémek álltak.

Van néhány epilálási szabály, amit érdemes betartani Dr. Tamási Béla szerint. „Száraz epiláláshoz a bőrnek tisztának és száraznak kell lennie, tehát előtte mosakodás javasolt, ami egyébként a bőrt és a szőrszálakat is felpuhítja. Az epilátort derékszögben kell tartani a bőr felszínére, és a szőr növekedési irányával ellentétesen kell mozgatni, így a leghatékonyabb. Mivel epilálás után közvetlenül és néhány órán át azért a bőr irritált lehet, javasolt mindig egy nappal azelőtt epilálni, hogy "valahol megmutassuk" az éppen szőrtelenített testrészt.

Az epilálás utáni bőrápolásról azt mondja a bőrgyógyász szakértő, hogy egy közönséges, lehetőleg illatanyag-mentes testápoló megteszi, vagy patikában kapható hűsítő-gyulladáscsökkentő krém is akár. Nagyon fontos, ha a kezelendő területen bármi jele van bőrgyulladásnak vagy fertőzésnek (pl. szemölcs), nem szabad epilálni, mert előbbit tovább ronthatjuk az irritációval, utóbbit tovább lehet terjeszteni.

(Forrás: Szerkesztőség)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign