Jump to content

Problémás próbafülke

2018. 05. 31. 22:03

Az angliai Thornaby-on Teesben élő James Watson különös reklamációval fordult a helyi Sports Direct áruházhoz. Egyrészt két fürdőruhát szeretett volna visszavinni, amit a felesége vett, másrészt pedig panaszkodott a próbafülkék megjelenésével kapcsolatban.

Állítása szerint a próbafülkék alján és tetején félméteres lyuk van, szemben pedig egy tükör, ahonnan tökéletesen lehet látni az öltöző embert – ezért is nem tudta a felesége felpróbálni a fürdőruhákat. A személyzet egyrészt azt mondta neki, hogy nincs igaza, másrészt pedig a hangnem miatt közölték vele, hogy semmit nem tudnak tenni az érdekében.

"Elismerem – mondja –, hogy kitartottam a véleményem mellett, de nem voltam tiszteletlen, nem káromkodtam vagy kiabáltam. Egyszerűen közöltem, hogy kérjük vissza a termék árát.” Miután a férfi panaszt tett, az áruház szóvivői közölték vele, hogy biztonsági okok miatt van a lyuk a próbafülke alján és tetején, illetve hogy higiéniai megfontolásokból nem vehetnek vissza fürdőruhát vagy fehérneműt.

A cég ugyanakkor békülékenyebb hangnemet ütött meg: „Nem nyilatkozhatunk az egyéni esetről, azonban a Sports Direct büszke a kiváló ügyfélkapcsolataira, így ha egy vásárló megkeres minket, mindent megteszünk, hogy meghallgassuk a panaszát.”

(Forrás: nlcafe.hu, fotó: Getty Images)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign