Jump to content

Agyi aktivitás a halál után?

2021. 08. 19. 20:08

Lekapcsolták a gépről, majd tíz perc múlva is mértek agyi aktivitást egy páciensnél.

Talán nincs is olyan ember, aki ne gondolkodott volna soha, milyen lehet meghalni, és mi történik a tudattal a halál után. Másképp véli ezt egy vallásos, másképp az is, aki a tudományos elvek és magyarázatok híve, de az is, aki a kettő ötvözetében hisz.

A kérdésre nehéz lenne kielégítő választ lelni, legfeljebb azok tapasztalatait olvashatjuk kíváncsian, akiknek volt halálközeli élményük, illetve a tudományra hagyatkozhatunk.A New York-i Egyetem orvostudományi szakértői azt vizsgálják, a test funkcióinak fizikai leállását milyen agyi folyamatok kísérik.

- Akik visszatérnek a halál torkából, elmesélik, mi mindent láttak. Mesélnek az orvosokról, nővérekről, látottakról és hallottakról a kórteremben - mondta dr. Sam Parnia, az egyik kutató.

Parnia nem véletlenül emelte ki, hogy a halálból visszahozottak olykor élesen emlékeznek, mi történt körülöttük a kritikus percekben. Hogyan lehetséges ez, ha a szív megállt, és nem pumpál vért a szervek felé, így az agy felé sem? Hiszen ennek hiányában a test és az agy funkciói leállnak. A visszahozott páciensek mégis emlékeznek, ami azt mutatja, az agyműködés mégsem szűnt meg teljesen.

Egy kanadai eset sokakat lázban tart, akik a tudat halál utáni megszűnését kutatják. Márciusban, miután lekapcsoltak valakit a gépekről, még tíz percen keresztül mértek nála agyhullámokat. Azokhoz hasonlóakat, mint amilyeneket alvás közben lehet mérni. Ez homlokegyenest szembemegy az orvostudomány ismereteivel.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign