Jump to content

Házasélet a baba után

2019. 11. 14. 13:39

Rengeteg változást idéz elő a párkapcsolatban és a szex terén is a baba születése. A következőkről minden párnak tudnia kell.

A baba megszületése minden szempontból új fejezetet nyit a pár életében. Nemcsak a fontossági sorrendjük, a napirendjük, az időbeosztásuk alakul át, hanem a szexuális életük is megváltozik.

Fontos, hogy az újdonsült szülőket a lehető legkevesebb meglepetés érje, és felkészülten kezdjenek hozzá a szülés után a szexhez. Így ugyanis tudni fogják, hogy nem kell megijedni, ha valami nem úgy működik, mint eddig, és könnyebben találnak megoldást a felmerülő nehézségekre. A szakértők szerint a következő változásokra a legtöbb párnak érdemes számítania.

A test megváltozik, és ezt el kell fogadni

A szeretkezés akkor lehet igazán felszabadult, ha a felek elfogadják, megszeretik a testüket, és nem szégyellik, nem rejtegetik magukat a párjuk előtt. A szülés után ez a nők számára sokkal nehezebb az esetleges striák, plusz kilók vagy éppen a császármetszés hege miatt. Tudatosítani kell azonban, hogy ezek a változások teljesen természetesek, a női test pedig így is ugyanolyan gyönyörű. Emily Cook párkapcsolati terapeuta szerint pedig ezt a férfinak még inkább hangsúlyoznia kellene. Lényeges, hogy érzékeltesse párjával: ugyanolyan vonzó, mint azelőtt, és egyáltalán nincs mit takargatnia. A gyengéd bánásmód pedig szintén elmaradhatatlan ilyenkor az élvezetes együttléthez.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign