Jump to content

Ne utáld a munkát, árt az egészségednek is

2019. 10. 10. 20:45

Egyre többen tapasztalják, hogy választaniuk kell tulajdon testi-lelki egészségük és munkahelyük között. Vajon te is érintett vagy?

Soha nem fejeltem el életem második munkahelyét: nem azért, mert annyira szerettem, hanem azért, mert majdnem kinyírt. Egy német cég magyar leányvállalatánál lettem asszisztens, ahol kettő darab kellemetlen stílusú felettes osztotta be az időmet – az életemet. Nyolc hónapon át minden reggel hasmenéssel ébredtem, az első hónapban sikerült öt kilót fogynom, újra elkezdtem rágni a körmeimet, és napi nyolc helyett tizenkét óra volt a munkaidőm.

Fiatal voltam, tapasztalatlan és bizonyítani akartam. Kár volt! Teljesen eltoltak a falig ahhoz, hogy egy életre megtanuljam, nincs az a munkahely, ami megér annyit, hogy idegösszeomlással végezzem. 

Tudom jól, ezzel a tapasztalattal nem vagyok egyedül, egy olyan világban élünk, amikor örülni kell a munkának, hiszen a „kellemetlen” munkahelyi körülmények eltörpülnek az élet sárga csekkjei mellett. Ennek ellenére gyakran mégis rákényszerít minket az élet, hogy döntsünk: A munkánk vagy az egészségünk? Ha ezeket a testi tüneteket tapasztalod, lépned kell!

Nem tudsz aludni

„A leggyakrabban ez az első panasz, amivel találkozunk – magyarázza Monique Reynolds klinikai szakpszichológus. – Az érintettek egy része vagy nem tud elaludni, vagy nem tud eleget aludni, mert az agya megállás nélkül zakatol. Az éjszaka közepén megébrednek, és a napi teendőkön gondolkodnak.” Néhány álmatlan éjszaka még nem a világ vége, ám ha ez rendszeressé válik, a test jelez, a stressz mértéke toxikus. 

Fáj a fejed

Aki „veszélyes zónaként” gondol a munkahelyére, már reggel harci készenlétben teszi be oda a lábát: izmai megfeszülnek, a nyak és a vállak „beállnak”, ami fejfájáshoz és migrénhez vezet. A stressz élettani tüneteket produkál, aztán fájdalom formájában testesül meg.

Folyamatos izomfájdalmaid vannak

A stresszes munkahelyi körülmények próbára teszik a szervezetet, a folyamatos fenyegetettség hatására az agy kiadja a parancsot: adrenalin és további stresszhormonok árasztják el a testet. „Az idegrendszer megállás nélkül éber üzemmódban van, hogy reagáljon és megelőzze a kellemetlenségeket” –magyarázza a szakember. Aki tetten éri, hogy tartása görnyedt, vállai védekező pozícióba dermedtek, állkapcsa merev, az gondolja át, hogy biztosan jó helyen van-e.

Mentális állapotod romlik

Ha egy aggódásra hajlamos ember egy mérgező munkahelyi légkörben kénytelen mindennap dolgozni, jó eséllyel nagy árat fizet: olyan mentális állapotba juthat, amiből kilábalni nagyon nehéz. Például a munkahelyen tapasztalt igazságtalanság, az egyenlőtlen elbánás az egyik legjellemzőbb körülmény, ami súlyos depresszióhoz vezethet.

Gyakrabban leszel beteg

Aki egyik betegségből zuhan bele a másikba, az gondolkodjon el azon, mi lehet az oka annak, hogy immunrendszere szüntelenül sztrájkol. Segítünk: a munkahelyi stressz az egyik leggyakoribb indok. 

Nem vágysz a szexre

Nyugalomra, kipihentségre és természetesen időre van szükség ahhoz, hogy a nemi vágy felébredjen és helyet kapjon a mindennapokban. Aki a munkáját “hazaviszi”, az könnyen megfosztja magát a testiségtől, nemcsak idő nem jut rá, de a szervezet is mással van elfoglalva. 

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign