Jump to content

Meditálj a fogyásért

2018. 09. 14. 18:42

Így segíti csak napi 20 perc meditáció a fogyást.

A fogyókúra fejben dől el - hangoztatják sokan, de ez alatt nemcsak azt kell érteni, hogy a tiszta elhatározáson múlik, sikerül-e a diéta, vagy sem, hanem azt is, hogy az ételhez való viszony, a hozzá tartozó gondolkodásmód határozza meg, lemennek-e végül a kilók. Ez utóbbiban lehet az ember segítségére a meditáció.

Az amerikai Észak-Karolinai Egyetem kutatásában nyolcvan fogyókúrázót követtek nyomon. A csoport fele figyelmes evéssel és meditációval próbált fogyni, a másik fele pontosan összerakott étrendet követett. A kísérleti idő végére a tudatos étkezést követő csoport átlagosan 1,9, míg a kontrollcsoport mindössze 0,27 kilótól szabadult meg. Ez arra enged következtetni, hogy a meditációnak és a befelé figyelésnek fontos szerepe van a fogyásban.

A figyelmes evés elmélete lényegében arra sarkallja a fogyni vágyókat, hogy figyeljenek oda a testük jelzéseire, arra, mikor éheznek meg, és mikor érzik telve magukat - számos túlsúlyos ember ugyanis nem ismeri fel ezeket a jelzéseket.  

Ezenkívül fontos, hogy a diétázó evés közben ne csináljon semmi mást. Jól rágja meg az ételt, figyelje az ízét és az állagát. Ettől hamarabb jóllakik, és élénkebben él majd az emlékezetében a tény, hogy már evett, tehát később fog megéhezni. Az ételemlékezet javítása különben is az alapja lehet az elhízás elleni harcnak egy másik tanulmány szerint.

A napi húsz perces meditáció is ugyanezt a célt szolgálja. Ebben a húsz percben a meditatív állapot segít lecsendesíteni az elmét, illetve figyelni a test jelzéseit, így könnyebb odafigyelni arra is, hogy mikor éhezik meg az ember. Nem utolsósorban a meditáció a Harvard Egyetem kutatása szerint nagyban segít csökkenteni a mindennapi stressz, ami élen jár az elhízást okozó környezeti tényezők között.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign