És ki is fejtette hosszan, hogy miért nem helyes szerinte, hogy elégséges pénz nélkül nevelnek az emberek gyereket, hiszen a pénz az egyetlen, amivel jólétben, nélkülözéstől mentesen lehet felnevelni a gyerekeket. Szerinte ne szüljön az, akinek „kint van a segge a gatyából” és minek szaporodik valaki, ha nem tudja pénzzel kitömni a gyereket felnőttkorában. És persze azért nincs pénze valakinek, mert lusta dolgozni, szóval a szegény családok minden esetben a szülők lustasága miatt kerültek nehéz helyzetbe – tette még hozzá a gondolatmenethez a szaporodás internetes szakértője. A kissé kirekesztő véleményre reagál most egy felnőtt férfi, akinek a fentiek alapján nem is szabadott volna megszületnie, mert szegények voltak a szülei.

„A templom egere hozzánk képest úr volt”

Amikor András meghallotta az internetes véleményvezér gondolatait a gyerekvállalás és szegénység viszonyáról, nagyot kacagott. Pedig igazából vérig is sértődhetett volna, mert a szüleinek nem volt egyáltalán pénze, sőt, munkája sem igazán, amikor Andrást vállalták. „Annyira nem volt pénzünk, hogy a templom egere hozzánk képest úr volt. A napi kaja kérdéses volt az asztalon, amikor pici voltam. Nálunk az egész úgy kezdődött, hogy megszülettem váratlanul, mondhatjuk, hogy becsúsztam, amikor anyámék még egyetemisták voltak. A nagyszülők nem éltek egyik oldalon sem, egy szál magukban kellett helytállniuk és nem akarták abbahagyni a születésem miatt az egyetemet, ami teljesen érthető, hiszen a későbbiekben a diplomájuk segített nekik eltartani a gyerekeket.

A kollégiumban sok segítséget kaptak a barátaiktól, és persze dolgoztak is az egyetem mellett, amennyire volt lehetőségük a tanulással együtt. Ahogy mesélték, annyira jó fej és támogató közeg alakult ki a kollégiumban, hogy nemcsak megengedte a vezetés, hogy babával ottmaradjanak és hárman lakjunk tovább egy kollégiumi szobában, de aki jött otthonról vissza a kollégiumba nagy kajapakkal, az biztos, hogy adott anyáméknak az ételből. Mindig volt vasárnap esténként rántott hús vagy épp töltött káposzta az asztalon, attól függően, hogy épp mit dobozolt más kollégistáknak az anyukája a hétvégi hazalátogatás során.

Kétéves voltam, amikor lediplomáztak a szüleim és elkezdtek dolgozni, amiből egy saját albérletre is futotta aztán. A gazdagság persze nem köszöntött be egy csapásra az életünkbe, a szüleim mégis voltak annyira bátrak, hogy még két gyereket vállaltak mellettem, ráadásul őket már tudatosan tervezték annak ellenére, hogy nem voltak tele pénzzel. És milyen jól tették, hogy vállalták a testvéreimet, üres lenne az életem nélkülük felnőttkoromra.”