Jump to content

Akár meg is szabadulhatsz a rossz emlékektől

2021. 07. 06. 10:50

Egy, a kórházakban is használt MRI-szkennerre hasonlít az az eszköz, amely lehetővé teheti, hogy megszabaduljunk fájdalmas, vagy épp poszttraumás stresszt (PTSD) okozó emlékeinktől – írja a Daily Star brit napilap.

dekódolt idegi visszacsatolás (decoded neurofeedback – röviden DecNef) technológiát eredetileg is a PTSD kezelésére fejlesztették ki, azonban máris sok kritikát kapott, mert akadnak bírálói, akik szerint alkalmas lehet rá, hogy hamis emlékeket ültessenek be a páciensek agyába.

A DecNef működés közben figyeli az agyban zajló folyamatokat és fizikai jellemzőket, például a vér oxigénszintjét. Az üösszegyűjtött adatokat egy gépi tanulással megtámogatott mesterséges intelligencia elemzi, majd megjelöli azokat az agyterületeket, amelyek aktiválódnak az egyes emlékek felidézésekor.

Ezután a gép segít a páciensnek, hogy egyfajta mentális edzés segítségével csökkenteni tudja az emlékek okozta érzelmi és mentális hatást.

Fontos, hogy az emlékek nem törlődnek kia z agyunkból, hanem a DecNef technológiának köszönhetően megváltozik az agyunk természetes reakciója az adott emlék felidézését követően.
2018-ban a University of California kutatói bejelentették, hogy megtették az első lépéseket egy olyan technológia kifejlesztése felé, amely holografikus projekció segítségével lehetővé tenné egyes idegrostok, vagy akár több ezer idegsejtből álló agyterületek manipulációját. A DecNef egy újabb fontos építőkocka lehet az agy működésének behatóbb megismerésére.

Bár ígéretesen hangzik, nem mindenki üdvözli a fejlesztést: Philipp Kellmeyer, a University of Freiburg idegtudományi karának vezetője például komoly aggályokat fogalmazott meg a DecNef jövőbeni felhasználásával kapcsolatban.

Kellmeyer szerint ugyanis az emlékek manipulációja azt a kockázatot hordozza, hogy valakinek akaratán kívül akár a teljes személyiségét módosíthassák, hamis emlékeket ültessenek be, átmossák az illető agyát, vagy akár pszichiátriai problémákat idézzenek elő nála.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign