Huszonévesen az ember, főleg, ha szerelmes, csak a mának él, nem fontos, mi lesz két-három év múlva. Harmincon túl a közös jövő tervezése azonban igencsak lényegessé válik a legtöbb párkapcsolatban. Ráadásul egy bizonyos kor felett a nőknek már szembe kell nézniük az időfaktorral is, ezért bennük általában hamarabb felmerül a családtervezés igénye. De mit tegyen az a nő, akinek a párja évek múltán is határozatlan a gyerekvállalást illetően? Vajon lehet ösztönözni a férfiakat a családalapításra? Vagy talán az a megoldás a nő számára, hogy titokban elhagyja a fogamzásgátlót? Esetleg szakítson inkább, hiszen a férfi komolytalan? 

Szilvi 35 éves, négy éve van együtt a párjával, a vele egyidős Péterrel, aki mostanában vacillál a gyerekvállalás ügyében. Pedig nem volt ez mindig így. „Peti egyszer azt mondja, hogy nem szeretne gyereket, egyszer azt, hogy igen, csak nem most, hanem később. Talán majd két vagy négy év múlva, nem tudja. Én azt nem értem, hogy mire várunk? Ettől elég feszült vagyok, mert már nem leszünk fiatalabbak. Ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogy most szülök gyereket vagy közel negyvenévesen.

Értem, hogy férfiként neki pár év még belefér, de egy nőnél más a helyzet… Pont most vesztünk ezen össze, mert nem értem, hol a probléma, ha igazán szeretjük egymást. Arra egyáltalán nem vágyom, hogy néhány év múlva kiderüljön, hogy nem akar családot. Nem igazán tetszik az a lehetőség, hogy ott álljak 39 évesen egyedül.

Aztán, mire találok valakit, és belekezdünk a gyerekcsinálásba az új párommal, addigra elképzelhető, hogy már nem lehet gyerekem.”

Bódi Anita pszichológus azt hangsúlyozza, hogy alapvetően meghatározza egy kapcsolat minőségét az, hogy a pár mennyire tud nyíltan beszélni egymással. Ez alól pedig a gyerekvállalás kérdésköre sem kivétel: „Az őszinte kommunikációhoz az első lépés az, hogy mindkét fél tisztában van a másik álláspontjával. A lényeg annak a felismerése, hogy a hezitálás valóban hezitálás-e, vagy csak valaki nem mondja el az igazat.