Manapság szinte alig találunk olyan magyar családot, ahol ne dolgozna legalább egyvalaki külföldön, és ők sok esetben nem egyedülállóak. A legtöbben azt választják, hogy hosszabb-rövidebb ideig távházasságban élnek. Egyedül utazik az egyik fél, a legtöbb esetben a férfi, hiszen így több pénz marad a kinti keresetből. Így alakulnak ki az egyre nagyobb számú távkapcsolatok, távházasságok.

Egyedülálló(nak látszó) anyuka egy kisgyerekkel

„Majdnem egy éve járt már a lányom óvodába, amikor az egyik anyuka felhívott, hogy hazahozná a kicsit az oviból. Én aznap is ezerfelé szaladtam, és kérdéses volt, hogy hogyan tudok időben az óvodában lenni, így örültem a kedvességnek. Igen meglepett az anyuka, amikor hazahozta a gyereket, és az elköszönésnél kedvesen rám mosolygott, majd csak annyit mondott, hogy bármikor szívesen segít egy egyedülálló anyának, mert biztosan nem lehet könnyű. Annyira megdöbbentem, hogy csak nagy nehezen böktem ki: nem vagyok egyedülálló anya, van nekem férjem, csak éppen havonta látjuk egy hosszú hétvégére, mert külföldön dolgozik. Az anyuka bocsánatot kért, de hozzátette, hogy így is segít bármikor, hiszen a helyzetem majdnem olyan, mint az egyedülálló anyáké. Aznap este felbontottam egy üveg bort, és végiggondoltam, hogy milyen is most a mi családunk.”

Egy harmincas párról beszélünk, akik a jobb megélhetés miatt úgy döntöttek, hogy a férj, Norbi kimegy hajóra dolgozni egy-két évre. Az első félév Áginak a pokol volt. A lányuk alig múlt féléves, amikor magára maradt mindenféle segítség nélkül.

A gyerek csak egyévesen kezdett bölcsibe járni, így hónapokig egyetlen percet sem töltött a kicsi nélkül. Norbi először egy tengerjáró hajón dolgozott, így az első évben kétszer jött csak haza. Azt mindketten érezték, hogy ha ez így megy tovább, akkor rövid út vezet a válásig, így váltott a férj a közelebbi Németországra, ahonnan 3-4 hetente haza tudott jönni.

De térjünk vissza az ominózus borospohárhoz, mert az volt az a pont, amikor Ági rájött, hogy mit is tett velük a távházasság, melyben lassan 4 éve éltek. Norbi napi 16-18 órát húzott le, sok esetben még hétvégén is dolgozott. Hatodmagával lakott egy albérletben, ahová csak aludni járt haza. Összeolvadtak a napok, hetek, és egyre fáradtabb lett. A havi egy hosszú hétvégén autóba ült, és addig vezetett, amíg haza nem ért. Várta a felesége, a lánya, akik beszélgetni akartak vele, és játszani, arra kérték, hogy javítsa meg az elromlott csapot, és mondja meg, hogy mikor tudnak találkozni a barátokkal, és még ezer és ezer dologgal bombázták, ő azonban, bár maga is várta, hogy lássa őket, és vágyott rá, hogy velük legyen, olyan fáradt volt, hogy leginkább csak aludni akart.

Mindeközben Ágit is bedarálták a hétköznapok. Mindennap ugyanaz a verkli: óvoda, munka, óvoda, vacsora, játék, fürdés, fekvés. Úgy érezte, mintha átsuhannának a napokon, és csak azok számítanának, amikor itthon van Norbi.