Látogató kapcsolatnak, vagy angolul LAT-nak hívják ezt a típusú viszonyt, amikor valakinek állandó partnere van, de nem él vele együtt, és amely mára tudományos kutatások tárgyává is vált társadalmi jelentőségénél fogva. A számok nyelvén: a magyar lakosság 6,3 százaléka, azaz félmillióan érintettek látogató kapcsolatban, ami egyébként illeszkedik a nemzetközi trendekbe (az Egyesült Államokban például 6,5, Svédországban 4,2, Franciaországban 10,5 százalék ez az arány, derül ki Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársának vizsgálatából). No de lássuk, kik is ők!

Sokfélék, mégis beleférnek négy skatulyába

„A látogató kapcsolat pszichológiai szempontból trükkös jelenség, hiszen igen jól definiálható – intim, tartós, monogám párkapcsolat, melyben a felek külön háztartásban élnek –, miközben valójában nagyon heterogén halmazt fog össze – mondja Mannhardt András pszichológus. – Az ön példái is jól illusztrálják, hogy ugyanazt a kapcsolati mintát teljesen más okokból választhatják a mellette döntők.”

De mint társadalomtudományos szempontból is vizsgált csoport, a latosok – ahogyan a szakzsargon hívja őket – sem kerülhetik el a tipizálást: négy jól elkülöníthető, nagy kategóriába sorolják őket.

„Még nem biztos, hogy te vagy az igazi”

„A legifjabb latosok a fiatal felnőtteknek az a csoportja – 18 évnél idősebbekről beszélünk –, akik jellemzően még tanulnak, és a szüleikkel élnek, miközben szigorúan véve még valójában a párkeresés időszakát élik – magyarázza Mannhardt András. – Tehát még nem tartanak ott a tartós, mély érzelmeken alapuló kapcsolatuk ellenére sem, hogy önálló otthont építsenek együtt. Arra számítanánk, hogy ők adják a látogató kapcsolatban élők többségét, pedig csupán 15 százalékot, tehát meglepően kis arányt képviselnek. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy miközben a látogató kapcsolatok elfogadottsága a mai társadalmi környezetben is igen ellentmondásos, ebben az életfázisban »normálisnak« ítéli őket a többség, talán mert belesimul a tradicionális életpályamodellbe.”

Mamahotel

Ezt a nem éppen hízelgő kifejezést használjuk, amikor az előbb említett életszakasz konzerválódik, a látogató kapcsolatban élők legnagyobb hányada, 42 százalékuk ennek „lakója”. Amolyan túlkoros kamaszként szüleivel lakik a fiatal, élvezi ennek előnyeit – mosnak, főznek, takarítanak rá –, miközben már van önálló jövedelme.

„A szakma posztadoleszcens fázisnak hívja ezt a – valóban a felelősségvállalás kitolódásával járó – kort” – mondja a pszichológus, aki fontosnak tartja hozzátenni: „Azt is észre kell vennünk, hogy ezek a fiatalok sokszor nem vagy nem csak azért élnek látogató kapcsolatban, hogy közben lefölözzék a mamahotel nyújtotta előnyöket. Gyakran látjuk, hogy maguk a szülők sem tudják vagy nem akarják elengedni őket. Különösen az egyszülős családokban tipikus ez a jelenség. S hogy ők alkotják a legnépesebb tábort, ahhoz nagyban hozzájárul az is, hogy világtrend a házasságkötés és a gyermekvállalás idejének szintén jelentős kitolódása, tehát ők itt horgonyoznak a családalapításig.”

Amikor egy óceán vagy egy csöpp tenyér választ el

„Az úgynevezett kényszerlatosok csapata önmagában is nagyon színes – mondja szakértőnk –, de azért van két nagyon jellegzetes élethelyzet, amely látogató kapcsolatban tartja őket. Az egyik nyilvánvalóan a földrajzi távolság, amikor külföldi, vidéki munkavállalás, tanulmány, azaz objektív akadálya van az együttélésnek. De létezik szubjektív kényszer is: bizonyára mindannyian találkoztunk már ilyennel, amikor az elvált szülő – elsősorban az anyákra jellemző ez – egyedül neveli a gyermekét, akit, illetve a kettőjük közt lévő harmóniát kímélendő új partnerével látogató kapcsolatot tart fenn. És előfordul, hogy maga a gyerek is tiltakozik szülője komolyabb elköteleződése ellen.”

Gyermekkori sebek, felnőttkori hegek

„Nekünk így jó”, „Nem is akarunk változtatni rajta” – ezek jellegzetes mondatok a korábban elvált vagy megözvegyült latosoktól, akik megszokott környezetükhöz ragaszkodnak, s találkozzanak bármilyen gyakran is partnerükkel, önálló lakásukat, önálló egzisztenciájukat semmiképpen nem adnák fel.

„Közülük sokan valamilyen kötődési problémával küzdenek, vagyis nehezen tudnak szoros, harmonikus és bensőséges párkapcsolatot kialakítani. Egyébként a kötődési zavar általában a csecsemő-anya kapcsolat problémáira vezethető vissza. Nem mentális zavar, de terápia nélkül az ember egész életére rányomhatja a bélyegét – magyarázza a pszichológus. – Például a legendás pszichológus, Popper Péter is három válása után látogató kapcsolatban élt, és egy dokumentumfilmben nyíltan beszélt arról, mily szorongató számára egy lakásban élni valakivel. És valóban, az ilyen látogató kapcsolat igen komfortos az ezt igénylők számára, de azt is látjuk, hogy nehéz ehhez partnert találni, aki megelégszik mindezzel, aki nem vágyik többre. Tehát mindkét fél határozott döntése kell hozzá. Ezért szokták őket öntudatos latosoknak is nevezni. Szerintem viszont ez nem jó kifejezés az előbb mondottak miatt, hiszen sok esetben éppen nem tudatos az indíték, hanem a gyerekkorból hozott sérült mintázat működik a háttérben.”