Borzasztóan szerencsés, ha egy család tagjai békében és nyugalomban, szeretetben tudnak együtt élni, és szerencsés az a gyerek is, aki ilyen légkörben nőhet fel. Sajnos azonban sok családban vannak egymással rossz viszonyban, és ez akarva-akaratlanul a gyerekhez is eljut.

Ahol mindennaposak a konfliktusok, hangosak a viták, nem könnyű sem felnőttnek, sem gyereknek lenni. Miután azonban a gyereket a felnőttek vitái még érzékenyebben érintik, fontos figyelni rá, mit és hogyan kommunikálnak felé a rossz viszonyban élő felnőttek, és hogyan viselkednek, vitáznak előtte.

Ha két ember között feszültség van, akkor, ha találkoznak, vagy, különösen, ha egy fedél alatt élnek, sok lehetőség adódik vita kibontakozására. A konfrontáció azonban nem két emberről szól, amikor a gyerek is jelen van: ő ugyanis mindennek szem- és fültanúja.

- Miért ne veszekedjünk, vagy épp veszekedjünk-e bátran a gyerek előtt a velünk rosszban lévő családtaggal?

- Itt nem is az a fő kérdés, hogy csináljuk-e, vagy ne, hanem inkább az, hogy hogyan kezeljük a konfliktusainkat. Ha nem veszekszünk, de néma sértettséggel, szurkálódással vagy a másik semmibe vételével fejezzük ki neheztelésünket, az sem jobb út annál, hogy az indulatainkat a másikra eresztve, a helyzet mérlegelése nélkül veszekszünk valakivel. Ezek különböző módokon, különböző szinteken, de mindenképpen negatív hatással lesznek a gyerekekre. Ők ugyanis nagyon érzékenyek a konfliktusra, már egészen kisgyerekkorban érzékelik a feszültséget a felnőttek között. Különösen igaz ez akkor, amikor két közeli szerettük - szülők, nagyszülők - feszül egymásnak.

Ennek ellenére a cél nem az, hogy ne legyen konfliktus a családban, hiszen az teljesen természetellenes. Konfliktusok mindenhol vannak. A gyerekek életében is lesznek, és éppen a szülők azok, akiktől megtanulják, hogyan kell ezeket a helyzeteket jól kezelni, hogyan lehet ezekből úgy kijönni, hogy az emberben ne maradjanak tüskék. A konfliktus felvállalása, nyílttá tétele tehát fontos a gyerek fejlődése szempontjából - mondja a pszichológus.

- Hogyan vitázzunk, és hogyan ne? Van jó és rossz formája a vitázásnak a gyerek előtt?

- A kutatások szerint a legkárosabb vitatkozási formák, amikor a felek verbálisan vagy fizikailag agresszívek: szidják, szapulják, támadják, fenyegetik, megütik, rúgják, ráncigálják egymást, ha nem beszélnek egymással, nem szólnak egymáshoz, levegőnek nézik a másikat, és, amikor egyszerűen kilépnek a vitákból megoldás nélkül. A csendes terror, vagyis a kommunikáció és az együttműködés felfüggesztése a gyerekek szempontjából még a nyílt vitáknál is károsabbak. A gyerekek ugyanis nyílt konfliktus esetén érzékelik, hogy gond van, ezért kezdeni is tudnak vele valamit. A csendes eltávolodásban azonban a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, mi történik, csak azt tudják, hogy valami rossz. 

Konfliktus esetén tehát arra érdemes törekedni, hogy ne kizárólag a saját sérelmeinkkel legyünk elfoglalva, hanem próbáljuk megérteni a másik felet, az ő szempontjait. Ilyenkor sokat segít, ha a saját érzéseinket tisztán, nyíltan, önmagukban kommunikáljuk, és nem a másikat hibáztatjuk, okoljuk értük, ahogy sokat segít az is, ha tényleg meghalljuk azt, amit a másik mond. Nem a vádaskodást, nem a vagdalózást, hanem azokat az érzéseket, amik emögött vannak. Tehát a legdurvább indulataink közepette is jó, ha képesek vagyunk tisztelni a másikat. Érdemes törekedni arra, hogy ne csak érzelmeket fejezzünk ki, de meg is oldjuk a problémákat, hogy kompromisszumra jussunk, hogy úgy hagyjuk abba a beszélgetést, hogy látjuk az élhető jövőt. 

Ezzel mutatjuk a gyereknek a legjobb példát, ezzel nem marad benne feszültség, és nem utolsósorban: nekünk is így lesz a legjobb - mondja Sákovics Diana.