Jump to content

Ilyen egy jó motivációs levél

2020. 12. 22. 07:59

Szakértők mondták el, melyek azok a hibák a motivációs levélben, amelyek tönkreteszik a jelentkező esélyeit.

Egy jól megírt, meggyőző és informatív motivációs levél nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezőt interjúra hívják, így az állás megszerzésében is fontos szerepet játszik. Sokan mégsem szentelnek rá elég figyelmet, nem gondolják át alaposan, mi is szerepeljen benne, és ezzel van, hogy szinte lenullázzák az esélyeiket.

Ha azt szeretnéd, hogy megkapd a kiszemelt pozíciót, a következő hibákat semmiképp ne kövesd el a kísérőlevélben: a szakértők szerint ezek a leggyakoribb, legsúlyosabb bakik.

Ashley Watkins álláskereséscoach kiemelte, a HR-esek észreveszik, ha a jelentkező egy interneten talált motivációs levélből másol ki bekezdéseket, és ezzel el is vágja az esélyeit. Úgy véli, kerülni kell a sablonokat, Melanie L. Denny álláskeresési szakértő pedig hozzátette: arra is ügyelni kell, nehogy unalmas legyen az illető mondandója. Ezért is javasolják, hogy a megszokott, jól bevált szófordulatok, mondatok helyett mindenki tegye személyesebbé az üzenetét. Fogalmazza meg úgy, mintha az egy beszélgetésindító lenne önmaga, valamint a felvételiztető között, és már itt győzze meg arról, hogy ő a legalkalmasabb a feladatra.

Nemcsak a túl rövid, hanem a túl hosszú szöveg sem jó. Tartsd észben, hogy a tiéden kívül még rengeteg jelentkezést el kell olvasniuk, így nem marad idő az egy- vagy többoldalas levelekre. Ha nagyon elnyújtod, biztosan nem rágják majd végig, ezért lehet, hogy pont a legerősebb részekről maradnak le a HR-esek. Melanie L. Denny szerint maximum 200 szó az ideális: a lényeg, hogy tömör, releváns és emlékezetes legyen a szöveg.

Egy motivációs levél ne az önéletrajz megismétlése legyen, és ne is csupán az addigi karrier összefoglalója. Melanie L. Denny hangsúlyozta: ahelyett, hogy a többiekhez hasonlóan a tapasztalataidat részleteznéd, mesélj többet arról, miket értél el a korábbi munkahelyeiden, milyen hatással voltál azokra, és arról is, hogy miként tudnád támogatni a kiszemelt vállalatot a fejlődésben, a céljai elérésében. Az önéletrajzokat elbírálók számára meggyőző lehet, ha rávilágítasz problémamegoldó képességeidre, és különösen a nyitósorokban kiemeled a terveidet, valamint azt, hogy tisztában vagy, mire van szüksége az adott cégnek.

A legtöbben a „soft skillekre”, azaz az úgynevezett puha faktorokra koncentrálnak, melyek közé leginkább a szociális, kommunikációs készségek tartoznak. Ezek kiemelése persze fontos, de a „hard skillek”, az objektív, mérhető, specifikus vagy technikai tudást jelentő képességek hangsúlyozása legalább ugyanilyen lényeges. Előbbiekről ugyanis túl sokan írnak, és már-már megszokottá, unalmassá váltak. Tehát ne csak azt említsd, mennyire jó csapatjátékos vagy, illetve, hogy milyen jó a kompromisszumkészséged, hanem konkrét, kulcsfontosságú készségeket, tudást is emelj ki.

Nemcsak az fontos, hogy erősen nyisd, hanem az is, hogy ugyanolyan erősen zárd a motivációs levelet - ez a két rész ugyanis az, ami a leginkább megragadja a HR-esek figyelmét. Ashley Watkins szerint jó ötlet, ha ösztönző, kezdeményező mondatokkal fejezed be: jó ötlet például, ha megírod, hogy örömmel folytatnád a beszélgetést telefonon, videóhívásban vagy személyesen, és összefoglalod az elérhetőségeidet. A lényeg, hogy keress valamilyen kommunikációs lehetőséget, kapcsolatot az írásodat olvasóval, hogy lássák: készen állsz a folytatásra.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign