Még mielőtt átadnám a szót a HuffPost amerikai online magazin által megszólaltatott pszichológus szakértőknek, gyorsan elmondom, hogy szerintem egyszerűen nem létezik az a körülmény – és most tekintsünk el a tényleg extrém helyzetektől, amikor ez a tett mondjuk életet ment –, ami bárkit feljogosítana arra, hogy a párja teljesen privát dolgai között kutakodjon, matasson és nézelődjön. Mindezt természetesen a másik háta mögött.

Lássuk be, a legtöbben akkor kezdenek nyomozósdit játszani, és ragadozómadár módjára körözni a felügyelet nélkül hagyott telefon és laptop körül, mikor elbizonytalanodnak a kapcsolatban. Leginkább akkor, mikor úgy hiszik, hogy a párjuk megcsalja őket. Csakhogy még a bizonytalanság és a végső kétségbeesés sem lehet elég indok ahhoz, hogy sáros bakanccsal trappoljunk bele a számunkra kedves ember privát szférájába.

És ezzel nem mellesleg nagy részben azok is tisztában vannak, akik egyébként csináltak már ilyesmit. Nem véletlen, hogy (az erre vonatkozó statisztikák szerint) szinte kivétel nélkül mindegyikük arról vallott, hogy bűntudatot érzett előtte, közben vagy utána. Mondjuk én a magam részéről már akkor is rosszul érzem magam, ha amúgy engedélyt kaptam a levél/SMS/beszélgetés elolvasására. A szüleim pedig…

Huszonéve lehettek házasok, mikor a következő eset megtörtént. Anyám, ahogy mindig, felhozta a postát. Apám, ahogy mindig, megkérdezte, hogy mi jött. Akkoriban általában már csak számlákat kaptunk postán, és ez aznap is így volt. Apám, aki a konyhában matatott, meg is kérdezte anyámat, hogy mennyit kell fizetni. Anyu meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, azt válaszolta a nappaliból, hogy nem nyitotta ki a levelet, mert apunak címezték. Tudta, hogy csak egy nyomorult számla, tudta, hogy apám úgyis megengedi, hogy kinyissa, mégis megvárta, amíg engedélyt kap rá. És ugyanígy tett volna akkor is, ha nem lett volna egyértelmű, hogy egy számlát tart a kezében. Pedig igencsak féltékeny típus. Hajjaj.  

Nem mondom, hogy ez a 21. században is életszerű tud lenni. De a privát szféra az a 21. században is privát szféra, ahova engedély nélkül nem mászunk bele. Még akkor se, ha úgy érezzük, belepusztulunk a bizonytalanságba. És még akkor sem, ha a HuffPost által megkérdezett pszichológusok egyike szerint van olyan élethelyzet, amikor belefér a kutakodás.

Persze az erről szóló cikk elején mindhárman elmondják, komoly problémákat jelez a kapcsolatban az, ha az egyik fél azon gondolkodik, hogy a másik tudta nélkül belenéz annak levelezésébe. „A legtöbben akkor folyamodnak ehhez a kétségbeesett módszerhez, ha korábban már rákérdeztek párjuk megváltozott viselkedésének okára, ám nem kaptak számukra elfogadható választ” – mondja Ryan Howes kaliforniai pszichológus, majd hozzáteszi, a kutakodás az esetek 100%-ában csak ront a dolgokon. Soha nem javít.

„Ha szükségesnek érzed, hogy a saját szemeddel nézd át a párod leveleit, a legjobb, amit tehetsz, hogy elmondod neki. Még jobb, ha együtt nézitek át a leveleket, és egyúttal át is beszélhetitek, hogy számodra mi a gyanús, és miért” – ezt pedig már az igencsak megengedő Lavel Steinberg mondja, aki szerint egyetlenegy olyan élethelyzet van, mikor elfogadható, ha valaki a másik levelezésében/SMS-ei között turkál:

Ha már kiderült a megcsalás, és a sértett fél ezzel próbálja meg visszaszerezni az irányítást és a bizalmat a párja irányába.

Szerintem meg ezt a kapcsolatot megette a fene. De én nem vagyok pszichológus.