Jump to content

Ez a helyzet a levegő minőségével

2020. 09. 27. 08:48

Hiába maradt otthon rengeteg ember a koronavírus-fertőzés megfékezése érdekében, a levegő minősége nem javult azóta, sőt, inkább romlott.

Magyarországon napok óta romlik a levegő minősége. A napokban a közösségi médiában sokan osztották meg a cikkeket, műholdfelvételeket, melyek szerint azokon a helyeken, ahol a koronavírus terjedése miatt karantént, kijárási tilalmat rendeltek el, üzemeket zártak be, jelentősen javult a levegő minősége. Mivel Magyarországon is bezártak az óvodák, iskolák, és aki csak teheti, otthonról dolgozik, sokan feltételezhetik azt, hogy itt is hasonló javulást tapasztalhatunk. Azonban sajnos éppen az ellenkezője történik.

Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai alapján a főbb légszennyező anyagok koncentrációja hétfő óta folyamatosan emelkedik az ország különböző pontjain, több esetben pedig már megközelíti a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.

Főként a szilárd tüzelésből és az autóforgalomból származó szálló porrészecskék (PM10 és PM2,5) koncentrációja az ország több pontján is az egészségügyi határértékek fölé szökött, az elsősorban a járművek üzemanyagának égéstermékeiből származó nitrogén-dioxid koncentrációja is egyre több helyen lépi át az egészségügyi határértéket.A szennyezett levegőben jobban terjednek a vírusok, hiszen a légszennyező részecskék felületén megtapadnak, és ott még órákig fertőzőek maradnak. Továbbá a légszennyezés eleve súlyosbítja a koronavírusos megbetegedéseket.

Tarr Katalin, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője elmondta: „A levegőminőség romlásához minden bizonnyal hozzájárult a meteorológiai viszonyok alakulása is, de ez még inkább indokolja, hogy most, a koronavírus-járvány idején mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt a légszennyezés csökkentésére.”

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke hozzátette: „Haladéktalanul be kell tiltani az avar és kerti hulladék égetését az egész országban, határozottan fel kell lépni a lakossági hulladékégetés ellen, érvényt kell szerezni a »Mindenki maradjon otthon!« elvnek, korlátozva a gépjármű-közlekedést. A kormánynak pedig legalább annyi erőforrást kell fordítania a lakosság felvilágosítására a koronavírus és a légszennyezés összefüggéseiről, mint amennyit az egyéb nagyszabású kampányaira szokott.”

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign