Klaudia bántalmazó kapcsolatban élt, a férje rendszeresen verte, elég volt hozzá annyi, ha nem volt meleg az étel, amit elé tett az asztalra. Hat évig élt félelemben, de nem volt ereje felállni és elhagyni a bántalmazóját. Mind tudjuk, hogy a fizikai bántalmazás mellett mindig ott a lelki tényező is: annyira leépíti az áldozat önbizalmát a bántalmazó, hogy végül már elhiszi, hogy életképtelen egyedül. Klaudia végül kilépett ugyan a házasságából, de a bántalmazástól nem teljesen sikerült megszabadulnia.
„A házasságom alatt annyi lelki és testi sérülés ért, hogy egy élet is kevés lenne hozzá, hogy feldolgozzam és elengedjem mindet. Ezért mondom azt, hogy soha többé nem akarok párkapcsolatot, és nem bírok ránézni sem egy férfira, mert annyira bizalmatlanná váltam a sok bántás miatt. És én még szerencsés vagyok, mert az exférjem talált másik nőt magának – remélem, őt nem bántja –, ami végül a váláshoz vezetett, de amennyi önbizalmam maradt, lehet, hogy örökre beleragadtam volna én is a bántalmazásba, mint sok sorstársam. Nem úgy kezdődött a mi kapcsolatunk sem, hogy rögtön lekevert egy pofont, és utána megkérte a kezemet.
Először a tenyerén hordozott, imádott, kedves és gyengéd volt velem. Máig nem értem, hogy ennyire ügyes színész, vagy csak a házasságunk alatt kattant meg, amitől ilyen brutális lett. Nem akart ő megverni, csak mindig olyat csináltam, amivel kihoztam belőle az állatot. Egyszer azért tépett meg, mert szelektáltam a ruháink között, és egy szakadt, lyukas, foltos pólóját is kidobtam. Máskor meg elég volt annyi a pofonhoz, hogy nem sült át rendesen a csirkecomb.
