Jump to content

Hogyan kezeljük a stresszes gyermeket?

2020. 05. 31. 14:21

Az érzelmek megfogalmazása, kimondása már önmagában remek szorongásoldás. Mutatunk egy módszert, amivel segíthetsz a gyereknek.

Honnan tudjuk egyáltalán hogy egy ovis gyerek szorong? Nem tudja még elmondani, mint mondjuk egy kamasz, hogy „anya, most nem érzem jól magam, mert aggódom és bizonytalanság vesz körül, meg különben is felborult az életem.” A kisebb gyerekek még kevesebbet értenek a körülöttük zajló eseményekből, cserébe viszont olyan radarral rendelkeznek, hogy rögtön megérzik, ha a szülők kicsit feszültebbek az átlagos állapotuknál. Az ovisoknak ráadásul tényleg fenekestül felfordult az élete, sokkal inkább, mint a nagyobbaknak, hiszen nekik még lételemük a mozgás, amiből jelenleg sokkal kevesebb jut, és még csak azzal sem tudjuk őket biztatni, hogy két nap, két hét, egy hónap múlva már mehetnek játszótérre, hiszen fogalmunk sincs, mit hoz a jövő. Ez a bizonytalanság és családi stressz bizony szorongást szül, aminek a jeleit dr. Anatasia Kim klinikai szakpszichológus írta le elég egyértelműen.

Szorongásra utaló jelek:

  • megváltozott alvás vagy étvágy;
  • érdektelenség az addig kedvelt tevékenységek iránt;
  • magatartásban változás, mint például sokkal ragaszkodóbbá válik, állandó megerősítést igényel;
  • ingadozó hangulat: gyakrabban sír, hamarabb ideges lesz, felerősödnek a félelmei;
  • fájdalmakra panaszkodik, például a feje vagy a hasa megfájdul többször, mint azelőtt.
(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign