Kevéssé ismert, de bizonyított tény, hogy a magány a fizikai fájdalomhoz hasonlóan hat az agyra. Emellett rossz alvást okozhat, növelheti a demencia kockázatát, hozzájárulhat a korai halálhoz, de akár gyulladásos folyamatokat is beindíthat. 

A magány érzésének megtapasztalása szinte elkerülhetetlen az életünk során hosszabb vagy rövidebb időre. Egy-egy új helyzet, költözés, munkahelyváltás mind azzal járnak, hogy a korábbi társas kapcsolataink felborulnak. Vannak olyanok is azonban, akik számára a magány nem csupán átmeneti állapot, hanem mindennapi életük velejárója. A tudományos eredmények pedig már bőséges bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a társas izoláció krónikus formája komoly egészségromboló hatással járhat.

A magány a fizikai fájdalomhoz hasonlóan hat az agyra

Naomi Eisenberger szociálpszichológus húsz évvel ezelőtti forradalmi eredménye szerint a társas csoportból történő kirekesztés és ezzel együtt a magány érzése az agynak ugyanabban a régiójában fejti ki hatását, mint a testi fájdalom.

Evolúciós szempontból ennek magyarázata, hogy a csoporthoz - törzshöz - tartozás jelentette a biztonságot, táplálékot és lakóhelyet, a kirekesztés pedig komoly veszéllyel járt. Manapság a magány és elszigeteltség a túlélési folyamatokat indíthatja be - azokkal a fájdalomszignálokkal együtt, amik őseink számára a veszélyt jelezték. A krónikusan magányos emberek szervezetében a stresszhormonnak nevezett kortizol szintje reggel magasabban van, mint a jó társas kapcsolatokkal rendelkezőknél, és estig sem tér teljes nyugvópontra.

A rossz alvásért is felelhet

Egy 2011-es kutatás alapján a magányos emberek éjszaka több alvási nehézségtől szenvednek. Érdekes módon az eredmények szerint az objektív elszigeteltségnél nagyobb kihatással van az alvásminőségre az, hogy valaki mennyire érzi magát magányosnak - függetlenül attól, hogy hány társas kapcsolattal is rendelkezik.

Növelheti a demencia kockázatát

Egy több mint 2 ezer főt vizsgáló holland kutatás szerint azok az emberek, akik magányérzésről számoltak be, függetlenül attól, hogy családjukkal éltek-e, vagy hány barátjuk volt, gyakrabban voltak személyesen érintettek a demenciában, mint azok, akik egyedül éltek.