Jump to content

Így randiztak 90 évvel ezelőtt

2020. 05. 07. 17:16

Egészen hihetetlen dolgokat tanácsoltak a hölgyeknek az első találkozás során. Mindent meg kellett tenniük, hogy a férfi kedvében járjanak.

A mai napig vannak bizonyos szabályok, amelyeket a randevúkon illik betartani a feleknek. Manapság ezek általában csak az alapvető illemet foglalják magukban, korábban azonban sokkal több mindent javasoltak a találkára, méghozzá leginkább a hölgyeknek.

Bár sajnos a nemek közti egyenlőség még most sem jött létre, sőt jócskán messze állunk tőle, az 1930-as években még durvábbak voltak a különbségek. Ez az időszak egyértelműen a férfiak kora és világa volt, a nőknek pedig leginkább csak az volt a dolguk, hogy lenyűgözzék őket. Erről tanúskodnak a korabeli könyvek és magazinok randitanácsai is, melyek mai szemmel igencsak hihetetlenek: egy 1938-as amerikai magazinban a következőket javasolták a hölgyeknek az első találkozásokra. Az intelmek jó része itthon is igaz volt.

Mi volt tilos a nőknek egy 1930-as évekbeli randin?

Hogy mit nem szabadott tenni a nőknek a randevúkon ebben az időben? Nagyjából semmit sem, amivel nem a férfi kedvében jártak. Többek között azt javasolták nekik, hogy ne beszéljenek a ruhákról, ne tereljék a szót arra, amit viselnek, ehelyett inkább hízelegjenek a partnernek azzal, hogy olyan témákat hoznak szóba, amiről ő szeretne társalogni. Ezzel már eleve azt feltételezték, hogy a nők kizárólag a ruhákról óhajtanak társalogni.

Sőt, arra is felhívták a figyelmet, hogy a legjobb, ha keveset árulnak el önmagukról, inkább csak a férfi iránt érdeklődnek, őt hallgatják a vacsora alatt. Hiszen a pasik szeretnek magukról beszélni, és csak  intelligens közönségre vágynak. Tánc közben persze szintén nem volt ajánlott megszólalni, úgy vélték ugyanis, hogy a férfi ilyenkor táncolni és nem csacsogni akar. Emellett illetlenség volt, ha egy nő rágózott, mivel ebben az időben ezt a műveletlenség jelének és az alacsonyabb osztályok szokásának tartották. A testhelyzetre is figyelni kellett, nehogy görnyedt tartásával kínos helyzetbe hozza a férfit, vagy épp unalmat sugározzon felé. Ezenkívül a túlzott alkoholfogyasztás is egyértelműen tiltott volt, méghozzá azért, mert egy férfi elvárja, hogy a nő megőrizze méltóságát egész este, ez pedig néhány ital után szinte lehetetlenné válik. A feltűnősködést és a másik pasival való kommunikációt is kerülni kellett, amennyire csak lehet, és a visszafogott, mosolygós viselkedés volt a legoptimálisabb.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign