Jump to content

Néha jobb elengedni

2020. 02. 10. 21:32

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket, ha kételkedsz! A válaszok elárulják, érdemes-e energiát fordítani a barátságba, vagy jobb véget vetni neki.

Egy barátságot mindig nehéz megszakítani, de akkor még fájdalmasabb a helyzet, amikor egy hosszú éveken át tartó, jól működő kapcsolatnak kell véget vetni. Pedig előfordul, hogy a lezárás a legjobb döntés, nem pedig a folytatás.

 

Dr. Ellen Hendriksen klinikai pszichológus úgy véli, fontos odafigyelni az intő jelekre, melyek egyértelműen jelzik, hogy a barátság már nem egészséges, nem kielégítő mindkét fél számára, vagy nem kölcsönösségen alapszik. Ezeket gyakran nem könnyű felismerni, de a következő, szakértő által javasolt kérdések segítenek: tedd fel őket magadnak, és megtudhatod, elérkezett-e az idő az elengedéshez.

Szokott manipulálni?

A manipulációnak számtalan módja és eszköze létezik, azonban az igazán jó kapcsolatokban egyik sincs jelen. Ha az egyik fél állandóan a másikra erőlteti akaratát, mindig befolyásolni próbálja, majd pedig érzelmi zsarolást vet be, ha ellenkezést tapasztal. Ha ez gyakran előfordul kettőtök között, akkor a szakértő szerint egyáltalán nem egy egészséges kapcsolatról van szó. A hasonló viselkedés rossz útra terelhet, csökkentheti az önbizalmadat, az önértékelésedet, ezért a legjobb, ha búcsút intesz a barátságnak.

Csak te fektetsz energiát a kapcsolatotokba?

Folyton neked kell hívnod, találkozást vagy békülést kezdeményezni a vita után, ő viszont csak akkor keres, ha valamiért szüksége van rád? Amennyiben ezt tapasztalod, az arra utal, hogy egyoldalú a kapcsolatotok, és ő inkább csak kihasznál, nem pedig egyenrangú társként kezel. Ebben az esetben érdemes elbeszélgetni a másikkal, de ha nem lesz változás, az elengedés a legjobb megoldás.

Mindig számíthatsz rá?

Ha a barátoddal való viszonyodra gondolsz, eszedbe jut az, hogy mindig melletted áll, ha bármi történik, támaszkodhatsz rá, bízhatsz a segítségében? Ha igen, akkor értékes a kapcsolatotok, ha viszont mindegyikre nem a válasz, akkor érdemes jobban átgondolni a helyzetet. Előfordulhatnak hullámvölgyek, nehezebb időszakok, de egy egészséges barátságban alapvetően elvárható, hogy mindkét fél ugyanúgy számíthasson a másikra. Amennyiben ez nem így van, dr. Ellen Hendriksen szerint jobb lemondani róla.

Igazán magadat adhatod mellette?

Az őszinte kapcsolatokban a felek bátran felfedhetik valódi énjüket, nem kell rejtegetniük gyengeségeiket, kétségeiket, és bármiről beszélhetnek, bármit elmondhatnak egymásnak. A szakértő szerint a jó barátságok egyik legfőbb jellemzője, hogy teljes mértékben magadat adhatod a másik előtt. Ha azonban úgy érzed, ez nem így van, és bizonyos tulajdonságaid szégyelled, elrejted előtte, akkor a legjobb, ha elgondolkodsz rajta, miért is van ez így. Ha úgy véled, a másik miatt, akkor jobb elengedni a barátságot.

Szoktad úgy érezni, hogy visszahúz, visszatart valamitől?

Optimális esetben két jó kapcsolatban lévő ember fejleszti, motiválja egymást, segít átlendülni a másiknak a nehézségeken, és biztatja a céljai elérésében. Egy egyoldalú, esetleg manipuláción alapuló, féltékenységgel és irigységgel fűszerezett viszony esetén viszont az egyik fél inkább igyekszik visszahúzni a másikat, elbizonytalanítani őt, és elérni azt, hogy ne legyen elégedett önmagával, kevésbé legyen sikeres, vagy éppen ne alakuljon jobban az élete, mint a sajátja. Egy ilyen kapcsolat egyértelműen mérgezőnek nevezhető, ezért jobb minél hamarabb megszakítani.

A fentebb említett jelek tapasztalása esetén érdemes alaposan átgondolni a helyzetet, beszélni a másikkal a problémákról, azonban ha nem érti meg, és nem történik változás, a saját érdekedben a legjobb lezárni a barátságot.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign