„Elmondom, mik azok a jelek, amikre azonnal figyelmeztess, ha észleled rajtam bármelyiket is – mondta Timi barátnőm, amikor megtudta, hogy kislánya lesz . – Ne engedd, hogy rózsaszín dolgokat vegyek! Szólj rám, ha semmi másról nem tudok beszélni, csak nevelési problémákról, plüssökről és vitaminokról! Ha a harmadik programot mondom le zsinórban a gyerek miatt, akkor pedig jogodban áll váratlanul meglátogatni, és kirángatni a lakásból.” Ezeken a félig komoly, félig vicces szabályokon sokszor végigmentünk. Mindketten meg voltunk kicsit ijedve az új helyzettől, megnyugtató volt hát azt gondolni, hogy ha előre megtervezzük, hogyan csináljuk, akkor mindent kézben tudunk majd tartani.

Fogadalmaktól a valóságig

Aztán megszületett Lili. Eleinte minden rendben volt, de ahogy teltek a hónapok, Timit egyre nehezebb volt elérni. Sokkal kevesebbet tudott kimozdulni, így egy darabig én mentem hozzá, ha látni akartam, de ezt sem volt könnyű összeegyeztetni. Egy darabig éjjel chateltünk sokat, de később, ahogy Lili átaludta az éjszakákat, ezek a beszélgetések is megritkultak. Nagyjából egy év volt, mire beismertem: elveszítettük egymást Timivel. Nem volt látványos törés, és a mai napig barátomként gondolok rá, de annyira másfelé kanyarodott az életünk, hogy egyszerűen nem fért már bele az a fajta kapcsolat, ami korábban magától értetődően alakult ki.

Egészen biztos, hogy mindenkinek vannak hasonló történetei. Ennek ellenére a gyerek születését okolni azért, hogy egy barátság megszakad, nem feltétlenül helytálló. Lehet, hogy az életesemények, melyek a barátokkal történnek (és ez nem feltétlenül csak a családalapításra igaz, lehet szó bármilyen más, meghatározóan fontos epizódról is) csak felgyorsítják a folyamatot, ami egyébként is végbement volna?

Seth Meyers klinikai szakpszichológus, párterapeuta a Psychology Todayen megjelent cikkében megerősíti: egy gyerek érkezése legalább annyira felforgat egy barátságot, mint egy párkapcsolatot. Egy ilyen nagy változás okozta krízis ugyanakkor – állítja –, meg is erősítheti hosszú távon a köteléket két ember között, mivel ha sikerül együtt kialakítaniuk az új helyzethez illő új szabályokat, ez közös sikerélményt adhat. Ráadásul ha valamelyik félnek hirtelen kevesebb szabadideje lesz, akkor az együtt töltött órák értékesebbé is válnak, több lehet bennük a valódi érzelmi tartalom, mint a sok órányi felszínes fecsegésben, amikor nincs mit mondani egymásnak.

Természetesen egyáltalán nem lehetetlen fenntartani egy baráti kapcsolatot akkor sem, ha az egyik félnek gyereke születik. Az biztos, hogy a gyermektelen barátnak rugalmasnak, megértőnek kell lennie, és el kell fogadnia, hogy a fókusz most egy másfajta kapcsolaton van, ami még új és alakul. A legjobb, ha felkínálja a másiknak a döntési lehetőséget, szeretné-e a találkozókba bevonni a gyereket is, és elfogadja, bárhogy is határoz az újdonsült szülő. De még ilyenkor sem biztos, hogy annyira egyszerű a helyzet.