„Néhány hónapja volt egy emlékezetes beszélgetésem az egyik legjobb barátnőmmel” – kezdte a Scary Mommy oldalán megosztott vallomását Christina Organ, majd hozzáteszi, miközben a csip-csup dolgokról beszélgettek, barátnője elképedve figyelte, hogy milyen heves reakciókat vált ki belőle a legegyszerűbb dolog is. „Az este végén azzal a mondattal búcsúzott tőlem, hogy: azt hiszem, te egy kicsit mélyebben átérzed a dolgokat, mint a legtöbb ember.”

Christina, akinek cikkéből egyértelműen kiderül, hogy a szuperérzékeny emberek táborát gyarapítja, elárulta, korábban még soha, senkinek sem sikerült ennyire egyszerűen és frappánsan összefoglalnia azt, ami zajlik benne, mint a barátnőjének akkor. „Sérülékeny vagyok, empatikus, sokszor már-már idegesítően drámai és érzékeny” – írja a nő, aki sokáig inkább átoknak, mintsem áldásnak élte meg szuperérzékenységét.

Mit is mondhatnék; nem tudom érte hibáztatni. Kevés olyan embert ismerek, aki szívből örülne annak, hogy nemcsak hallja, de teljes egészében érzi is a hozzá közel állók minden örömét, bánatát, fájdalmát – pontosan úgy, mintha ezek az érzések a sajátjai lennének. Mindez egy egy átlagon felül empatikus embernek mindennapos; ahogy a lelkiismeret-furdalás és saját maga állandó megkérdőjelezése is az. „Állandóan kattogsz, de leginkább azután, hogy hirtelen felindulásból, pusztán érzelmi alapon meghozol egy döntést” – írja Christina.

A fiatal nő arról is hosszan ír, hogy a szuperérzékeny embereknek minden körülöttük lévő történés egyformán fontos. Legyen szó nehezen megfogható globális problémákról, mint a rasszizmus, vagy a klímaváltozás, vagy épp mindennapos dolgokról, mindbe ugyanazzal az intenzitással vonódnak be. „Amikor rájönnek, hogy túllelkesedték a dolgot, hogy másokat mindez egy fikarcnyit sem érdekel, azon kezdenek aggódni, vajon mi baj van velük, hogy őket igen.”

És ez még nem minden. Christina szerint az átlagon felül empatikus embereket valósággal megbénítja, ha egy megoldhatatlan problémával találják szembe magukat: „Ez azért van, mert szuperérzékenyként minden létező problémát meg akarsz oldani. Lehetőleg azonnal. Csakhogy hiába mész neki a lehető legnagyobb lelkesedéssel, mindig van egy olyan pillanat, mikor be kell látnod, ha egyedül kevés vagy. Elfáradtál. És rosszul érzed magad, pedig pontosan tudod, hogy senki sem képes rá, hogy egymaga oldja meg a világ minden problémáját.”

Abban, hogy mindezek ellenére ma már sokkal egyszerűbbek a mindennapjai, Christinának sokat segített, hogy elfogadta magát. „Ma már nem átokként tekintek a szuperérzékenységemre, elfogadtam, hogy ilyen vagyok; ilyen érzékeny-empatikus-sérülékeny. Persze, van, hogy irigylem azokat, akikről minden lepereg, de ma már nem kínzom magam azzal, hogy olyan ember akarok lenni.”