Jump to content

Ezt vidd a kórházba

2019. 12. 18. 17:13

A filmekben mindig azt látjuk, hogy a látogatók virágokkal árasztják el a kórházi betegeket. Nem véletlenül alakult ki ez a szokás – most már tudományos magyarázat is van rá.

Ha kórházba mész látogatóba egy beteg ismerőshöz, családtaghoz, mindenképp vigyél magaddal virágot! Nem mi mondjuk, hanem a kutatók ajánlják. Arra persze azért nem buzdítanánk senkit, hogy a vágott virágokat halmozza fel a kórtermekben, de a cserepes növényekkel ugyanolyan pozitív hatást lehet elérni, úgyhogy az is tökéletes választás lesz.

Igaz, itthon annyira nem bevett szokás, hogy virágesővel árasszuk el a beteg ismerősöket a kórházban, inkább a baracklé és csoki a menő, amikor jobbulást kívánunk, de érdemes átszokni a növényekre a kutatók szerint. Kevésbé hizlalnak ugyanis, és még a gyógyulásban is segítik a pácienseket.

Egy új tanulmányban azt vizsgálták, hogy milyen hatással van egy műtét után lábadozó betegre, ha vannak virágok a kórteremben. Összehasonlítottak 90 vakbélműtéten átesett pácienst: egy részük kapott virágokat a kórterembe a műtét után, a többiek pedig növény nélkül maradtak. A felépülésben mért különbségek pedig egészen meglepték a kutatókat is.

Azok a páciensek, akik kaptak virágot és növényeket a kórtermükbe, alacsonyabb vérnyomást, egyenletesebb szívverést produkáltak, kevésbé voltak fájdalmaik, nem szorongtak annyira, és élénkebbnek érezték magukat, mint a növény nélküli szobákban fekvő betegek. Ráadásul sokkal kevesebb fájdalomcsillapítóra volt szükségük a növények mellett.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy érdemes lenne minden kórházban állandó jelleggel növényeket helyezni azokba a kórtermekbe, ahol műtét után lábadoznak a páciensek, mert úgy tűnik, olyan pozitív hatásai vannak ennek a kis szelet természetnek, hogy vétek volna kihagyni a felépülést támogató lehetőséget.

Persze ha jobban belegondolunk, nem is kell vakbélműtétből lábadozni ahhoz, hogy élvezzük a növények jótékony hatásait: a legjobb az, ha otthon is körülvesszük magunkat velük, hogy segítsenek megtartani a testi-lelki egyensúlyt.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign