Az imposztorszindróma egy olyan pszichológiai jelenség, amikor valaki nem tudja értékelni az eredményeit, a sikereit, mert azt gondolja, valójában nem szolgált rá. Sokan nem látják reálisan a teljesítményüket, és alulértékelik magukat. Nem meglepő módon az imposztorszindróma rengeteg nőt érint, a jelenség a hírességek és a politikusok számára sem ismeretlen.
Folyamatos szorongás és félelem a lebukástól
Hiába kapsz meg egy jó munkát, a belső narratívád azt mondja: a munkáltatód nem szánt elég időt a jelöltek kiválasztására, csak ezért eshetett rád a választás. Előadást tartasz nagyközönség előtt, miközben legbelül attól rettegsz, mikor jönnek rá, hogy alkalmatlan vagy a beszéd megtartására. Sikeres, nyereséges vállalkozásod van, mégis a szerencsében, vagy abban látod az egész kulcsát, hogy biztos nem tájékozódtak kellőképpen az ügyfeleid, ezért választották a te cégedet. Egy meetingen ülsz, és minden percben attól félsz, hogy a főnököd bejelenti: rájött, mégsem vagy képes ellátni a feladataidat (még akkor is ezt gondolod, ha a teremben mindenki úgy véli, te vagy a téma szakértője). Ismerős bármelyik helyzet? Ha igen, te is érintett lehetsz.
Az imposztorszindróma észrevétlenül szövi át sokunk mindennapjait. Mi, nők gyakran nem tudjuk, miként kellene kezelni az eredményeinket, hogyan kellene hozzáállnunk a sikereinkhez. Szabad-e egyáltalán kiemelkednünk és sikeresnek lennünk? Ha többet értünk el a környezetünkben élőknél, akár az is megtörténhet, hogy úgy gondoljuk, az érdemeink nem valósak, kétségbe vonjuk a teljesítményünket, magunkat pedig nem tartjuk hitelesnek sikeres nőként. Aki imposztorszindrómában szenved, annak valójában rendkívül alacsony az önbecsülése, és úgy gondolja, sikereit nem érdemelte ki, szó szerint csalónak érzi magát, akit bármelyik pillanatban leleplezhetnek. Nagyfokú elégedetlenség szövi át a mindennapjait, és mindig attól retteg, mikor jönnek rá, valójában nem is olyan jó, mint ahogy azt gondolják róla.
A siker elbagatellizálásának művészete
A szorongás a legtöbbször meghatározott helyzetekhez köthető, és a magánéletben ugyanúgy jelen lehet, mint a munkában, azonban a szakmai berkekben gyakoribb. Előfordulhat, hogy a magánéletben határozottan lépsz fel, és könnyedén megoldasz minden problémát, de a munkádban mégsem gondolod, hogy képes lennél bármit is jobban elvégezni, mint a kollégáid, hiába ismernek el. Az is lehet, hogy rendben működsz a munkahelyeden, de ha beszélned kell az iskolai szülői értekezleten, pánikba esel. A perfekcionizmus, a kudarctól való félelem, az egyéni teljesítmény folyamatos aláásása mind annak a jele lehet, hogy a te napjaidat is megkeseríti az imposztorszindróma. Ez pedig az önbizalomhiányon kívül stresszt, szorongást, frusztrációt, szégyenérzetet és bizonyos esetekben depressziót is okozhat. Akiknek imposztorszindróma keseríti meg a mindennapjait, azok nem érzik magukat hitelesnek, és úgy gondolják, sikereiket nem maguknak köszönhetik. Ez a jelenség szinte minden korosztályt érint, a fiatalabbakat is: egy 2017-es felmérés azt mutatta ki, hogy a húszas éveik elején járók egyharmada is komoly szorongással küzd a munkahelyi félelmek miatt.
Az imposztorszindróma hivatalosan még nem elismert betegség, de létező, és ismert jelenség. 1978-ban két klinikai pszichológus, Pauline Rose Clance és Suzanne Imes figyelte meg, hogy a jó teljesítményre vonatkozó külső elismerések, bizonyítékok ellenére is sokan meg vannak arról győződve arról, hogy nem érdemlik meg a sikerüket. Megállapították, hogy a a szocializációnk során kialakult belső hangok sokkal inkább meghatározzák az önértékelésünket, mint bármilyen külső forrás:
Úgy tűnik, hogy bizonyos korai családdinamikák és a társadalmi, nemi szerephez kapcsolódó sztereotípiák nagyban hozzájárulnak az imposztorszindróma kialakulásához
A kiemelkedő szakmai teljesítmények ellenére az imposztorszindrómában szenvedő nők a nyilvánosság elismerésének ellenére is úgy vélik, hogy mások nem látják őket tisztán, és úgy érzik, mindenkit becsapnak, aki sikeres és eredményes emberként gondol rájuk. Sikerüket a szerencsének, a jó időzítésnek tulajdonítják, és csípőből elutasítják azt, hogy bárkinél is kompetensebbek, intelligensebbek, tehetségesebbek lennének. A pszichológusok eleinte a nagy sikereket elért nőkre összpontosítottak, azonban újabb kutatások szerint a szindróma a férfiakat is érintheti.
A férfiak közül is sokan küzdenek alacsony önértékeléssel: menedzserek, vezető beosztású férfiak, akik milliárdos cégeket és több ezer embert irányítanak. Erőteljes, karizmatikus férfiak, akik még a sokadik sikerükre is rácsodálkoznak, és azt „várják”, mikor derül fény arra, valójában is nem is elég jók, és legyőzik őket. Az olyan elvárások, miszerint a férfiaknak sikeresebbnek kell lenniük a nőknél, nagy terheket raknak az erősebbik nem vállára is.
