Jump to content

Nehéz kilépni egy rossz kapcsolatból is

2019. 10. 02. 21:41

Sokan azt hinnék, a saját érdekeik miatt maradnak az emberek a megromlott kapcsolatokban, pedig kiderült, egyáltalán nem így van.

Ha egy kapcsolat megromlik, a felek eltávolodnak egymástól, és egyre boldogtalanabbá válnak, könnyű lehet a megoldás, legalábbis egy külső szemlélődő számára. Ha ugyanis mindent megpróbált a pár, mégsem sikerült helyrehozni a viszonyt, egyértelműnek tűnhet, hogy a szakítás mellett kellene dönteniük, sokan mégsem ezt teszik.

Rengetegen maradnak együtt a párjukkal akkor is, ha elhalványult a szerelem, egyre több a veszekedés, és semmilyen szempontból nem találják kielégítőnek, megfelelőnek a párkapcsolatukat. De miért van ez így? Egy kutatás erre kereste a választ.

A Utah-i Egyetem kutatói két vizsgálatot végeztek el: az elsőben 1348 párkapcsolatban élő embert figyeltek meg tíz héten keresztül, a másodikban pedig ötszáz olyan férfit és nőt két hónapon keresztül, akik szakításon gondolkoztak. A Journal of Personality and Social Psychology című folyóiratban publikált eredmények pedig igencsak meglepőek lettek: kiderült, hogy, bár a legtöbben így gondolják, nem a kényelem vagy a pénz miatt nem hagyják el partnerüket a felek.

Samantha Joel, a kutatás egyik vezetője elmondta, hogy minél kevésbé függetlennek, önállónak látja az illető a párját, annál kevésbé meri kezdeményezni a szakítást. Mégpedig azért, mert félti, és nem tudja, mi lesz vele a szétválás után, aggódik, hogyan boldogul majd egyedül. Kiderült, hogy az emberek nagy része ilyenkor nem a saját érdekeit veszi figyelembe, hanem a másikét. Szintén nem hagyják el a partnert, ha úgy gondolják, ő elkötelezettebb a kapcsolat iránt, és erősebbek az érzései is.

A professzor hozzátette, általánosan igaz az, hogy bármennyire is boldogtalan egy viszony, a felek nem akarják megbántani egymást, fájdalmat okozni a másiknak még akkor sem, ha az ő érzelmeik már elhalványultak. Azonban azt is hangsúlyozta, hogy a szakítást fontolgatók gyakran alábecsülik a párjukat, aki jobban viselné a szétválást és az egyedüllétet, mint hinnék.

Madeleine Mason Roantree pszichológus szerint ezen kívül a tagadás is gyakori ok, hiszen sokan nem hajlandóak elfogadni a kapcsolat megromlását, és azt, hogy ideje lenne véget vetni a viszonynak. Az szintén sokszor visszafogja az embereket a nagy lépés megtételében, hogy úgy érzik, ha elhagyják a másikat, akkor kudarcot vallottak, ezt pedig nem hajlandóak elviselni.

Mindenesetre akármi akadályozza is a döntés meghozatalát, az biztos, hogy hosszútávon mindkét felet teljesen tönkreteheti az, ha boldogtalan kapcsolatban élnek. És, bár tényleg fájdalmas és nehéz a szakítás, mindegyik fél megérdemli a boldogságot.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign