Jump to content

Hogy legyen a szünidő?

2019. 08. 05. 18:42

A téma főként a nyári szünidő alatt aktuális.

Főleg a nyári szünetben fordul elő, hogy sok szülő rákényszerül arra, hogy egyedül hagyja gyerekét, amíg dolgozik.

Az Inforádiónak Deliága Éva gyermekpszichológus nyilatkozott, aki elmondta, hogy az egyedül hagyás esetén ugyanazokat a tényezőket kell mérlegelni, mint például amikor arról döntünk, egyedül engedjük-e át őket az úttesten.

„A saját praxisomban azzal találkozom, hogy amikor a szülők túl korán hagyják otthon a gyereket, és baj lesz belőle, akkor az sokszor olyan traumát okoz a gyermeknek, ami nagyon nehezen múlik el.”

„Amikor arról beszélünk, hogy nyolc-, kilenc-, tízéves gyereket egyedül lehet-e hagyni, akkor, azt gondolom, csak különleges esetekben és csak rövid időre megengedhető” – mondta a szakember.

Deliága szerint manapság egyfajta digitális köldökzsinór van a szülők és a gyermekek között, azaz a szülő kiír egy cetlire információkat a gyereknek, aztán felhívja ebédkor, elmagyarázza neki, hogy hogyan melegítse meg az ételét, hol találja meg a hűtőszekrényben, aztán telefonál neki például akkor, mielőtt elindul a munkahelyéről, így a gyerekek nincsenek teljesen magukra hagyva.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)
divatesszepseg_sticky_layer_redesign