A szülő érthető módon ijed meg, ha azt látja, hogy gyermeke felkel az ágyból és járkál a lakásban, miközben alszik. A jelenség pedig nem ritka, különösen a tíz év alatti kicsiknél. Utána lassan kinövik a dolgot.

Az alvajárás nevével ellentétben nem csak sétálásban merülhet ki. Attól, hogy felül az ágyban és beszél, addig is terjedhet, hogy a gyerek furcsa dolgokat csinál, mint például a szobában pisil, vagy be akar menni a szekrényajtón, esetleg ki az udvarra.

Tévhit, hogy az alvajárót nem szabad felébreszteni, bár az igaz, hogy először jobb megpróbálni az ágyba kormányozni a gyereket. Ilyenkor figyeljük, hogy megint felkel-e. Ha többször előfordul, akkor bizony nincs más lehetőség, mint a finom ébresztés, lehetőleg úgy, hogy éppen fekszik.

Ha az alvajárás szinte mindennapos, a gyereket akadályozza a pihenésben, és kimerült nappal, esetleg veszélyes dolgokat csinál alvajárás közben, indokolt a gyerekorvos segítségét kérni, aki alvásspecialistát javasolhat. Ez akkor is igaz, ha a gyerek már elmúlt tízéves, de még mindig nem nőtte ki az alvajárást.

Nem bizonyított, hogy az alvajárás valamilyen lelki problémát, stresszt, szorongást, nyugtalanságot jelez. Ha a szülő erre gyanakszik, akkor annak egyéb jeleit érdemesebb keresni, mint a levertség, szótlanság, zárkózottság.

Attól sem kell tartani, hogy az alvajárás rossz a gyereknek, mert ébredés után rendszerint nem emlékeznek semmire. Megfontolandó azonban, hogy a szülő egyáltalán mesél-e erről a gyereknek. Ha ugyanis mesél, akkor a gyerek félni kezdhet, alvásidő előtt már előre szoronghat, hogy megint sétálni fog. Jobb nem elmondani, ha nem muszáj.

Ha orvoshoz kell vinni az alvajárás miatt, a gyerek mindenképp megtudja, hogy alvajáró. Bármikor is kerül sor rá, okosan kell tálalni a dolgot. Érdemes nem ecsetelni veszélyeket vagy részletezni, pontosan mit csinál éjszaka. Könnyeden és semlegesen kell beszélni a dologról, mert a félelemtől a szégyenkezésig - ha például a fotelban pisilt -, de akár a komolyabb szorongásig bármi lehet a reakció.