Az anyai bűntudat olyan, mint a PMS – időről időre megjelenik, és nem hagy nyugodni. Egy külföldi baba-mama oldal, a BabyCenter, felmérése szerint az édesanyák kilencvennégy százaléka küzd vele, okozza ezt akár a babával eltöltött idő mennyisége, vagy a kiválasztott pelenka minősége feletti aggodalom.

Az nem érdekes, hogy az édesanya a harmincas vagy éppen a negyvenes éveit tapossa, és az is mindegy, hogy főállású anyaként, vagy egy multi megbecsült beosztottjaként dolgozik – a lelkiismeret-furdalás mindenkit érint.

Úgy találtuk, mindegy, honnan ered, az édesanyák többsége már érzett bűntudatot a nevelési módszerei miatt.

 – fogalmaz Devra Renner és Aviva Pflock, akik a témát körüljárva írták meg a Bűnos anya című könyvüket. Ki gondolná, hogy a nem túlzásba vitt aggódás akár még hasznos is lehet? „Segítségével az édesanya ellenőrzést tart maga felett és egészséges egyensúlyt állíthat fel” – fogalmaz Pflock. „A trükk az, hogy nem hagyod, hogy az érzés elhatalmasodjon feletted, hanem megpróbálod kordában tartani és így tanulni belőle.” Hogy az anyai lelkiismeret-furdalás inkább a hasznunkra váljon, mint szenvedjünk tőle, összegyűjtöttünk hét alapvető bűntudat-forrást és hogy mit tehetünk ellenük.

Táppal etetni a babát?

Előkotorjuk a táskánkból a tápos üveget, hogy síró gyermekünket megnyugtassuk, amire a körülöttünk állók csodálkozó tekintetével találjuk szemben magunkat. Nagyon úgy tűnik, hogy minden édesanya kizárólag anyatejjel táplálja a babáját. Ilyen esetekben úgy érezhetjük, mi vagyunk az egyetlenek az egész univerzumban, akik tápot adnak a babájuknak, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól, a magyar csecsemők több mint negyven százaléka kap hat hónapos korig kizárólag anyatejet, a többiek tápszeren nőnek fel. Számos, a szoptatást abbahagyó édesanya érezte bűnösnek magát, amiért áttért a tápra. „Néhány hét eltelte után többet sírtam, mint a fiam, annyira fájt a mellem, úgyhogy elkezdtünk tápozni. Most már nem a fájdalom miatt sírok, hanem a lelkiismeret-furdalás miatt” – mondja egy anyuka.

A legtöbb, amit magunkért tehetünk, hogy hamar elfogadjuk a kialakult helyzetet, és továbblépünk. Az anyatej a legjobb a csecsemőnek, de a táppal etetett babák is ugyanúgy fejlődnek, ugyanolyan egészségesek és életerősek lesznek. Ez mit sem kisebbíti a törődést. A legtöbb, amit a gyerekünkért tehetünk, hogy boldog, kiegyensúlyozott anyukák maradunk. És ha ez azt jelenti, hogy szoptatás helyett a tápot választjuk, hát legyen.

Digitális bébiszitter?

Itt az idő a vacsorafőzésre, úgyhogy letesszük a gyereket a tévé elé, kezébe nyomunk egy tabletet, hogy ne legyen láb alatt. Hiába érzi jól magát, minket akkor is elönt a bűntudat, amikor a kijelzőt bambuló arcára pillantunk. 2003-ban jött ki egy tanulmány, mely szigorúan kiadta az utasítást: a gyerekeknek egyáltalán nem szabad tévézniük kétéves kor alatt. Szóval nincs több lejátszóba csúsztatott film, miközben mi nyugodtan megfürdünk, nincs több közös mesefilm-nézés. Na, ez a tanulmány aztán minden édesanyában felébresztette a bűntudatot. „Egyéves korában oktató programokat nézett a fiam. De amikor kijött ez az »utasítás«, hogy 2 alatt semmit, elkezdtem pánikolni!” – írja egy anyuka. Pedig a szabály megszegésével nincs egyedül, hiszen az anyukáknak csak elhanyagolható hányada tiltja le teljesen gyermekét a tévéről. De a tévé, számítógép, más vizuális eszközök kezükbe adása, tényleg ennyire elítélendő? Renner és Pflock szerint nem: „Egyáltalán nem elfogadhatatlan, ha csendes pihenő gyanánt tévézünk a gyerekkel. A kulcsszó a mértékletesség.” Kétéves kor alatt minimális mértékben szabad csak tévézni, és a legjobb, ha tizenöt percnél tovább nem hagyjuk bekapcsolva a készüléket. Mindig legyünk a gyerek mellett, és a korának megfelelő programokat válasszunk. Ha a gyerek már idősebb, fussuk át a műsort iskolába felkészítő, nagyobbacskáknak szóló programokat keresve, vagy váltsunk a tematikus csatornákra. Aztán felejtsük el a bűntudatot és relaxáljunk.